Infostart.hu
eur:
361.75
usd:
315.39
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Kiváló az üzleti hangulat Németországban

Egyre több jel utal arra, hogy Németország teljesen kiheverte a nemzetközi pénzügyi válságot, sőt gazdasági élete még a korábbinál is nagyobb ütemben fejlődik. A kutatóintézetek előrejelzése után most a kormány is úgy véli, hogy idén a növekedés üteme megközelíti a 3,5 százalékot. Így nem meglepő, hogy az üzleti hangulat is kiváló.

A müncheni Ifo intézet októberre vonatkozó legfrissebb üzleti hangulatindexe 107,6 pont, ami 0,2 százalékkal túllépi az elemzők által jósoltat. A gazdaságkutató intézet vezetője a jelentés ismertetésekor utalt arra, hogy az üzleti körök teljes bizalommal tekintenek a jövő elé, erre utal a hangulati index töretlen emelkedése.

Mindez kapcsolatban áll a gazdasági szakértők elemzéseivel, amelyek szerint Németországban a konjunktúra tartósnak ígérkezik.

Ezt most megerősítette Rainer Brüderle gazdasági miniszter is. Berlini sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a kormány idén 3,4 százalékos gazdasági növekedésre számít, ami több mint kétszerese a tavaszi előrejelzésben várt ütemnek.

A miniszter az európai konjunktúra mozdonyának nevezte a német gazdaságot. Hozzáfűzte, hogy az örvendetes fellendülés együtt jár a munkanélküliség további csökkenésével.

A német ipar és kereskedelmi kamara arra számít, hogy jövőre legalább 300 ezer új álláslehetőséget sikerül teremteni és így hosszú idő után ismét három millió alá süllyed majd a munkanélküliek száma. Angela Merkel kancellár hivatalba lépésekor kijelentette, hogy egyik legfontosabb céljának a munkanélküliség leküzdését tekinti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádióban a hétvégi németországi választások kapcsán elmondta: nemcsak a kancellár személyéről van szó, hanem arról is, hogy „ki tudja lenyeletni a választókkal a keserű pirulát”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×