Infostart.hu
eur:
361.75
usd:
315.39
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

A törő-zúzó tinik miatt lesz vége a franciaországi tüntetéshullámnak?

Megdöbbentette a franciákat a nyugdíjreform ellen tiltakozó fiatalok elképesztő erőszakossága. A randalírozók Lyonban okozták a legtöbb kárt, kedden és szerdán szétverték és kifosztották a közel kétmilliós település belvárosának egy részét.

Más, elsősorban Párizs környéki településen, például a fővárostól alig 15 km-re fekvő Nanterre városában is hasonló megnyilvánulásokra került sor: a dühöngő, az elemzők szerint a nyugdíjreformra amúgy fittyet hányó, többnyire gimnazistákból álló erőszakoskodók az utcán minden mozdítható tárgyat szétvertek, gépkocsikat gyújtottak fel, kirakatokat törtek be, a kivonuló rendőröket pedig kövekkel dobálták meg.

A belügyminisztérium adatai szerint országszerte eddig több mint ezer fiatalt tartóztattak le, köztük tízéveseket is. Nem kizárt, hogy mindez rövidesen elképesztő politikai károkat okozhat a radikálisabb szakszervezeteknek, illetve a szocialista pártnak, hiszen ők voltak azok, akik a diákokat az utcára hívták.

A dolog külön érdekessége, hogy amikor a kormánypárti képviselők felelőtlenséggel vádolták meg Ségolène Royal volt szocialista államfőjelöltet, amiért a diákokhoz fordult, a párt főtitkára azzal védte meg őt, hogy a fiatalok felelősek és nagyon is tudják, mit cselekszenek. A jelenlegi helyzet mindenesetre ennek a szöges ellentétét mutatja.

Az érdekvédők egyébként csütörtök délután tanácskoznak a tiltakozások esetleges folytatásáról, és annyit már biztosan tudni lehet, hogy legalább három szakszervezet semmiképpen sem támogatja az utcai demonstrációk folytatását. Annál is inkább, mivel a szenátus a tervek szerint csütörtökön végleg megszavazza a törvényt, amely egyebek mellett a nyugdíjkorhatár 60-ról 62 évre történő felemeléséről rendelkezik.

A rendőrség Nicolas Sarkozy utasítására szerda óta több olajtározót felszabadított, így megindult a "kiszáradt" benzinkutak ellátása, a csütörtök reggeli információk szerint mintegy 3200 töltőállomások tart zárva, nyolcszázzal kevesebb, mint egy nappal korábban.

Marseille-ben a katonaságot vetették be az utcákat ellepő szemét elszállítására, miközben a város repülőteréhez vezető utat mintegy ötszáz tiltakozó rövid időre elbarikádozta. Az országban egyébként szórványosan tovább folytatódik az utak és olajtározók lezárása, a szélsőbaloldal pedig immár egyfajta forradalomról álmodik, nem véletlen, hogy a blokádok legradikálisabb művelői e körökből kerülnek ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádióban a hétvégi németországi választások kapcsán elmondta: nemcsak a kancellár személyéről van szó, hanem arról is, hogy „ki tudja lenyeletni a választókkal a keserű pirulát”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×