A Mars zord és kíméletlen környezete régóta megkérdőjelezi, fennmaradhatott-e valaha élet a bolygón, ugyanakkor egy friss laboratóriumi kísérlet szerint bizonyos egyszerű sejtek meglepő ellenálló képességet mutatnak a vörös bolygóra jellemző szélsőségekkel szemben – írja a Science Daily cikke nyomán a Liner.

A kutatók két potenciális veszélyforrást vizsgáltak a kísérletek során, amik alapjaiban határozzák meg a marsi körülményeket: A meteorbecsapódások keltette lökéshullámokat és a talajban található kémiailag igen reakcióképes perklorátsók jelenlétét.

A perklorátok képesek felborítani az alapvető biológiai folyamatokat, mivel megzavarják a hidrogénkötéseket és a hidrofób kölcsönhatásokat, amik nélkülözhetetlenek a fehérjék és más sejtes alkotóelemek stabilitásához, ezért a marsi talaj kémiai összetétele önmagában is komoly kihívást jelentene bármilyen élő szervezet számára.

A túlélési esélyek vizsgálatához egy bizonyos élesztőgombát, a Saccharomyces cerevisiae-t használták, amit más biológiai kutatásokban is széles körben alkalmaznak, ugyanis számos alapvető sejtműködésben hasonlóságot mutat az összetettebb élőlényekkel, így az emberrel is. Ez alkalmassá teszi annak tanulmányozására, miként reagálhat az élet a Földön kívüli környezetre.

A kutatók az indiai Ahmedabad városában működő Fizikai Kutatólaboratóriumban található speciális berendezéssel mesterségesen hoztak létre a marsi becsapódásokhoz hasonló lökéshullámokat, amelyek elérték a hangsebesség 5,6-szorosát, miközben a perklorátterhelést 100 millimólos nátrium-perklorát oldattal szimulálták, ami megfelel a Marson mért koncentrációknak. A sejtek növekedése lelassult, ennek ellenére életben maradtak a lökéshullám, a mérgező só és a két stresszhatás együttes alkalmazása után is.

A megfigyelések szerint a lökéshullámok hatására az élesztősejtek stresszgranulumokat és úgynevezett P-testeket is létrehoztak, míg a perklorát elsősorban P-testek kialakulását idézte elő, ami arra utal, hogy az eltérő típusú környezeti terhelések részben különböző sejtválaszokat váltanak ki. Másrészről viszont azok a genetikailag módosított sejtek, amelyek nem tudtak ilyen RNP-kondenzátumokat képezni, lényegesen rosszabb túlélési arányt mutattak, ami egyértelműen jelzi ennek a molekuláris védelmi rendszernek a kulcsszerepét.

A kutatócsoport a teljes RNS-állomány vizsgálatával azt is kimutatta, hogy a marsi körülményeket utánzó hatások bizonyos transzkriptumokat kifejezetten károsítottak, ami mélyreható változásokat idézett elő a sejtműködésben, ugyanakkor az RNP-struktúrák jelenléte stabilizálni tudta a legfontosabb folyamatokat.

Az eredmények tehát azt mutatják, hogy az egyszerű életformák ellenállóbbak lehetnek, mint azt korábban feltételezték, és elképzelhető, hogy az ilyen univerzális molekuláris stratégiák más bolygókon is lehetővé tehetik a túlélést.