Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.47
bux:
143909.31
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Pexels.com

Meglepő dolog történik hajnalban az agyunkban

Ezért nem emlékszünk az álmainkra reggel.

Míg az álmok sajátos, gyakorta bizarr jellege, érzelmi színezete és vélt vagy valós jelentése évezredek óta az emberiség egyik legnagyobb talánya, az álomkutatás a pszichológia és az idegtudományok vidékén meglehetősen elhanyagolt területnek számít, sőt, még az alváskutatás területén belül sem tartozik a népszerű témák közé. Ezt a hiányt pótolva az ELTE PPK Alváslaborjának kutatói, Simor Péter és Bódizs Róbert, valamint Philippe Peigneux, a Brüsszeli Szabadegyetem munkatársa most megjelent cikkükben az álmodás és az álomamnézia, azaz az álmokra való emlékezés nehézségének kérdését tanulmányozzák. Elméleti munkájukban amellett érvelnek, hogy az álmodás nem az alvás tudati mellékterméke, hanem szervesen kapcsolódik annak alapvető funkcióihoz.

Az alvás homeosztatikus – a szervezet belső egyensúlyát fenntartó – funkcióit számos kutatás igazolta, és ma már szinte evidenciának tekinthető, hogy elengedhetetlen szerepet játszanak az ébrenlét során "elhasználódott" agyi funkciók működésének helyreállításában. Ezeket a folyamatokat, amelyek az alvást megelőző időszak során felhalmozódott "feladatok" elvégzését szolgálják, a kutatók az alvás ún. reaktív homeosztatikus funkciói közé sorolják. Ezek az alapvető élettani folyamatok – beleértve az idegrendszer és az immunrendszer stabilitását és optimális működtetését szolgáló mechanizmusokat – az alvás első pár órájában tudnak végbe menni, amikor sok időt töltünk mélyalvásban. Ezzel szemben az ún. prediktív homeosztázis, amely során a szervezet mintegy előre felkészül a várható környezeti változásra, az alvás második felében történik. Erről az alvásszakaszról, amelyet zömében REM fázisban és sekélyes NREM alvásban töltünk, jóval kevesebb információval rendelkezünk.

A tanulmány szerzőinek felvetése szerint a hajnali alvás szerepe ezekkel a jövőre való felkészülést szolgáló, prediktív homeosztatikus folyamatokkal ragadható meg. Úgy vélik, hogy a jövőre, azaz az alvás utáni ébrenlétre való ráhangolódás az alvás másik kitüntetett funkciója. Azaz nem csak "aludnunk kell rá egyet", hanem az alvásnak a következő napra is fel kell készítenie bennünket.

Reaktív és prediktív homeosztázis alvásban I. A) Az alvás reaktív homeosztatikus funkciói az éjszaka első felében egybeesnek a lassú hullámú alvás (SWS) túlsúlyával és a növekedési hormon kiválasztódásával, míg az éjszaka második felében a növekedési hormon szekréciója gyengül, miközben a kortizol szintje és a test hőmérséklete fokozatosan emelkedik. B) Úgy tűnik, hogy a reaktív és prediktív homeosztázis számos fiziológiai funkciót és neurokognitív folyamatot elősegít, amelyek a mentális szinten is tükröződnek. A háttérben az alvási szakaszok egymásutániságát és eloszlását tükröző hipnogram látható. (sciencedirect.com)

Reaktív és prediktív homeosztázis alvásban II. B) Az álmok fenomenológiai vonatkozásai és memóriaforrásai megfelelnek a reaktív és prediktív homeosztázis dinamikus összjátékának, és az álomfelidézést korlátozza az ébredés utáni célirányos reggeli agymunka. A háttérben az alvási szakaszok egymásutániságát és eloszlását tükröző hipnogram látható. (sciencedirect.com)

Ebbe a folyamatba kapcsolódik be az álmodás is, amely mint egyfajta átmeneti állapot alvás és ébrenlét között, ennek a "jövőszimulációs" folyamatnak a mentális megnyilvánulása. Mivel azonban az éjszakai álmok viszonylag lazán, a valóság korlátaitól kevéssé szabályozva bontakoznak ki, az ébredés során aktiválódó konkrét, jól körülhatárolható célok hatékonyan gátolják és kitörlik ezeket az álomemlékeket. Másrészt az álom felidézése megnehezítené, hogy eközben jövőbeli célokat tudjunk elképzelni, azaz az álmainkat azért is felejtjük el, hogy reggel minél könnyebben koncentrálhassunk a jövőre – mutatnak rá a kutatók.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×