Infostart.hu
eur:
362.21
usd:
316.44
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Védőmaszkot viselő rendőrök a vuhani központi pályaudvar előtt 2020. április 8-án, miután feloldották a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozásokat a kínai Hupej tartomány székhelyén. A világjárvány Vuhanból indult ki.
Nyitókép: MTI/EPA/Roman Pilipej

Koronavírus: egy nagy lépéssel közelebb az eredethez

A Covid-19-et okozó új koronavírus legkorábban már 2019 októberétől elkezdhetett terjedni Kínában, azaz két hónappal korábban, mint amikor az első megbetegedést azonosították a közép-kínai Vuhanban.

Az angliai Kenti Egyetem kutatói a PLOS Pathogens című tudományos folyóiratban ismertetett tanulmányukban a természetvédelemben a fajok kihalását prognosztizáló matematikai modellezéssel becsülték meg, hogy a SARS-CoV-2 vírus először október eleje és november közepe között jelenhetett meg az ázsiai országban.

A vírus felbukkanásának legvalószínűbb időpontja szerintük 2019. november 17., és valószínű, hogy világszerte elterjedt 2020 januárjára – írták a kutatók, akik szerint az első Kínán kívüli eset Japánban január 3-án bukkanhatott fel.

Az első európai eset január 12-én Spanyolországban jelenhetett meg, az Egyesült Államokban pedig január 16-án.

Kína 2019 decemberében jelentette be az első igazolt Covid-19 esetet, amelynek eredetét a vuhani Huanan élelmiszer- és állatpiachoz kötötték. Tudósok azonban régóta feltételezik, hogy az első esetek korábban jelenhettek meg.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Kína március végén bemutatott közös tanulmányának szerzői elismerték, hogy lehettek szórványos fertőzések a vuhani járvány kitörése előtt.

Mint azt korábban az Infostart is megírta, egy másik héten közzétett tanulmányban Jesse Bloom, a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutatóközpont szakembere tudományos adatbázisból kitörölt, ám visszanyert adatokat mutatott be a korai Covid-19 esetekről Kínában. Az adatok azt mutatták, hogy a Huanan piacon vett minták egészében nem reprezentatívak, azok egy korábban terjedő vírusvariáns mintái, amely elterjedt Kína más részeire.

Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) szerint a tanulmányban használt minták adatait az SRA bioinformatikai adatbázisba töltötték fel 2020 márciusában, a nyilvános adattár a DNS szekvenálási adatokat őrzi szerte a világból. A kínai kutatók az általuk feltöltött adatokat később törölték, mondván később frissítik és feltöltik egy másik adatbázisba.

A Scientific Reports tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban ausztrál kutatók arra a következtetésre jutottak DNS-szekvenálisi adatok alapján, hogy a SARS-CoV-2 jóval könnyebben kötődik emberi receptorokhoz, mint más fajokéhoz, ami azt jelzi, hogy már alkalmazkodott az emberekhez, amikor először megjelent.

A kutatók lehetségesnek tartják, hogy más, eddig nem azonosított állat – amelyhez még jobban adaptálódik – lehetett a köztes faj, de szerintük

nem lehet kizárni a feltételezést, hogy laboratóriumból került ki az új koronavírus.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×