Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: NASA/JPL-Caltech

A Hold és a Mars meghódítása már nem elég Amerikának

A NASA kinézte magának a Föld harmadik "szomszédját", a Vénuszt is, két tudományos missziót bejelentve.

Két új tudományos missziót jelentett be szerdán az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a Vénusz tanulmányozására.

A 2028-ban és 2030-ban útnak induló küldetések célja a szomszédos bolygó földtani tanulmányozása és légkörének megfigyelése.

Az amerikai űrügynökség DAVINCI+ missziója fogja kutatni a Vénusz légkörét, feltárandó, hogy hogyan alakult ki a bolygó sűrű atmoszférája. A VERITAS névre keresztelt program pedig arra igyekszik majd fényt deríteni, miért alakult merőben más geológiai összetételű bolygó a Föld szomszédságában. A DAVINCI+ várhatóan az első nagy felbontású képeket is elkészíti majd a Vénuszon, és azokról a tesserának nevezett, deformált képződményekről is készít majd felvételeket, amelyek arra engedik következtetni a kutatókat, hogy a Vénuszon is kialakulhatott tektonikus mozgás.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×