Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Nyitókép: YouTube/Márton Radnai

Elhunyt Radnai Gyula

A fizikus a magyar fizikatanítás kiemelkedő személyisége, a Négyjegyű függvénytáblázatok társszerzője volt. Családjának bejelentése szerint életének nyolcvanharmadik évében, hétfőn érte a halál.

Radnai Gyula 1939. április 15-én született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) matematika-fizika szakán diplomázott 1962-ben. Ettől az évtől haláláig tanított az egyetemen, 1990-ben pedig ugyanitt elnyerte az MTA fizikai tudományok kandidátusa címet.

Könyvszerzőként is aktív volt, legismertebb művei társszerzőként a középiskolai fizikaoktatásban évtizedeken át használt Dér-Radnai-Soós feladatgyűjtemény és a még ma is alkalmazott Négyjegyű függvénytáblázatok voltak. Több könyve segítette az egyetemi fizikafelvételire történő felkészülést is, és több mint 15 éven át ő ismertette a televízióban a fizikai felvételi feladatok megoldásait az Oldjuk Meg című műsorban.

Számos kutatást végzett a fizikatörténet terén is, főműve a North Holland kiadónál 1988-ban megjelent, Kunfalvi Rezsővel együtt írt, Physics in Budapest című kötet volt. Emellett számos cikke jelent meg a Fizikai Szemle és a Természet Világa hasábjain is.

Életében kiemelt szerepet játszott a tehetségkutatás: 1988-tól haláláig vezette a Középiskolai Fizikai és Matematikai Lapok (KÖMAL) fizika szerkesztőbizottságát, 1989-tól 2013-ig pedig az Eötvös Loránd fizikaverseny szervezőbizottságának elnöke volt.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik
paks

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×