Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Pixabay
Nyitókép: Pixabay

Egyelőre elszálltak az ígéretes HIV-gyógyszerhez fűzött remények

Leállították a tesztelést, mert a kísérleti szer mégsem birkózik meg az AIDS vírusával.

A Nemzeti Egészségügyi Intézet leállította a HIV-ellenszer, a HVNT 702 tesztelését, mert mint kiderült, nem győzi le az AIDS kórokozó vírusát – szemlézi az Index a BBC-t.

A 2016-ban Dél-Afrikában beindított HVTN 702-projekt egy korábbi kísérleti ellenszer, a nem tökéletesen hatékony RV144 tapasztalataira épült, amely a klinikai tesztek alapján 30 százalékkal csökkentette a HIV-fertőzések arányát. Az RV144 máig az egyetlen olyan vakcina, amely mutatott bármiféle hatékonyságot.

A HVNT 702-től azt remélték, hogy jóval nagyobb és tartósabb védelmet nyújt majd, azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, miután több mint száz embernél alakult ki a HIV-fertőzés annak ellenére, hogy megkapták a vakcinát.

Természetesen a kutatók további két oltóanyag kifejlesztésén is dolgoznak: az Imbokodo és Mosaico nevű vakcinák hat-hat oltásból állnak, amikből az utolsó kettő tér el némileg egymástól. Míg előbbinek 2021-ben, addig utóbbinak 2023-ban várhatók teszteredményei.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×