Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
315.68
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Nagy felfedezés az Európán

Vízgőzt észleltek az Európa, a Jupiter 79 holdjának egyike felett, a NASA kutatói ezzel először tudták igazolni korábbi sejtésüket.

A Nature Astronomy című tudományos lap aktuális számában megjelent tanulmányukban a tudósok beszámoltak róla, hogy másodpercenként 2360 kilogramm lendülettel távozó vizet észleltek.

Ez a dinamikai mennyiség elegendő ahhoz, hogy a víz percek alatt megtöltsön egy olimpiai méretű úszómedencét.

A tudósok korábban is gyanították, hogy folyékony víz található a hold jeges felszíne alatt és hogy időnként óriás gejzírként lövellhet ki az űrbe, jelenlétét azonban eddig nem tudták megerősíteni a vízmolekulák közvetlen megvizsgálásával.

Lucas Paganini, a NASA kutatója vezetésével a tudósok a Keck Obszervatórium spektrográfját használva vizsgálták meg bolygók légkörének összetételét az általuk kibocsátott vagy elnyelt infravörös fény révén.

A szakértők 2016-ban és 2017-ben 17 éjszaka alatt csupán egyszer észlelték halványan, de egyértelműen a vízgőz jelét. A víz ritkán jelenik meg, mennyisége azonban elég tetemes ahhoz, hogy a Földről is észlelhető legyen - írják a tanulmányban.

Az eredmények segíthetik a kutatókat annak megértésében, mi zajlik a hold belsejében. Több bizonyíték is arra utal, hogy több kilométernyi vastag jégpáncélja alatt folyékony vízóceán húzódik, mely valószínűleg kétszer akkora, mint a Földé.

Egyes kutatók szerint az Európa felszíne alatt nem túl nagy mélységben lévő olvadékvíz-tartalékok is lehetnek a vízcsóva forrásai.

Paganini elmondta, hogy az élet három alapvető feltétele közül kettő, a szén és az oxigén mindenütt megtalálható a Naprendszerben, a harmadik azonban, a folyékony víz valahogy nehezen található meg a Földön kívül.

A tervek szerint a 2020-as évek közepén útnak induló Europa Clipper misszió segítségével a tudósok közelebbről szemügyre vehetik az Európát és molekulákat gyűjthetnek légköréből, így megállapíthatják, élhető-e az égitest.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×