Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
324.61
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Kisbolygót neveztek el Vizi E. Szilveszterről

Vizi E. Szilveszter Széchenyi Nagydíjas agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke lett Az Év Ismeretterjesztő Tudósa Díj - Kisbolygóval honoris causa című elismerés idei kitüntetettje. A díjat kedden adták át Budapesten, az Uránia Csillagvizsgálóban.

Az elismerést a Tudományos Újságírók Klubja (TÚK) alapította 1996-ban. Az évente odaítélt kitüntetést a tudományos újságírók szavazatai alapján azok a tudósok vehetik át, akik a legtöbbet tették a tudomány népszerűsítéséért, közérthető megjelenítéséért.

Elsőként a kitüntetést Simonyi Károly fizikusprofesszornak, Charles Simonyi édesapjának ítélték oda 1998-ban. A díjazottak között olyan jeles magyar tudósok vannak, mint Falus András immunológus, Freund Tamás neurobiológus, Almár Iván csillagász vagy Csányi Vilmos etológus. Az elismeréssel egy kitüntető oklevél jár, valamint a díjazott nevét egy csillag, 2010-től pedig egy kisbolygó viseli.

Mint Kiss L. László akadémikus, az MTA CsFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet igazgatója elmondta az MTI-nek, az intézet több éve működik együtt a Tudományos Újságírók Klubjával.

"A díjazottakról magyar felfedezésű égitesteket neveznek el, ugyanis a felfedezőnek jogában áll nevet adnia az általa észlelt új objektumnak. Így amikor ismertté válik a díjazott személye, javaslatunkkal megkeressük a Nemzetközi Csillagászati Unió, az IAU illetékes bizottságát" - magyarázta az akadémikus.

Ismertetése szerint a Vizi-kisbolygó elnevezése december 19-én vált hivatalossá, miután hétfőn megjelent az új elnevezésű kisbolygók listáját tartalmazó IAU-közlemény.

"Örülünk, hogy egy égitest viseli Vizi E. Szilveszter nevét, hiszen az örökkévalóságnak szóló elismerésről van szó. Amíg fennmarad civilizációnk, az adott égitest a díjazott nevét viseli" - fogalmazott Kiss L. László.

A kisbolygót Sárneczky Krisztián, a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet munkatársa fedezte fel az intézet Piszkestetői Obszervatóriumának Schmidt-távcsövével.

"Nem véletlen, hogy éppen az adott kisbolygót neveztük el Vizi E. Szilveszterről, ugyanis 2008. december 31-én, szilveszter éjjelén észleltem először" - idézte fel az előzményeket a felfedező az MTI-nek.

Sárneczky Krisztián tájékoztatása szerint a kisbolygó átmérője körülbelül 5 kilométer, azaz viszonylag nagynak számít. A Mars és a Jupiter pályája között, a kisbolygók úgynevezett főövében kering és öt és fél év alatt kerüli meg a Napot.

"Az égitest körülbelül háromszor akkora távolságra van a Naptól, mint a Föld, a kisbolygóöv külső peremén található, vagyis viszonylag távoli objektum" - jegyezte meg Sárneczky Krisztián.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×