Infostart.hu
eur:
364.16
usd:
327.41
bux:
143485.08
2026. október 14. szerda Helén

Mitől legyen okos az okospad? Most bárki megmondhatja

Utcai padok okosítására írt ki pályázatok egyetemistáknak a T-Systems. A társaság Digitális Város Programvezetője azt mondta: olyan ötleteket várnak a pályázatokban november 11-ig, amelyek nemcsak megvalósíthatóak, hanem a közösségi élményt is erősítik.

Vannak olyan félelmek, amelyek szerint az emberek a technológia fejlődésével eltávolodnak egymástól, a mai fiatalok kevésbé személyesen, sokkal inkább a különböző IT-kütyükön keresztül kommunikálnak – emlékeztetett Kiss Ferenc.

„Ezt megpróbálnánk úgy módosítani, hogy az új technológiát segítségül hívva a közösséget is tudjuk építeni. Az a célunk, hogy olyan eszköz, tárgy kerüljön egy egyetem, egy város életébe, ami annak ellenére, hogy a legújabb technológiákat használja, mégis közösséget épít, és összehozza az embereket, hogy a személyes és a társadalmi kapcsolatok minél jobban tudjanak kiépülni” - közölte a programvezető.

„Az okospad viszonylag új ötlet, új technológia, ami külföldön is eléggé új ötlet a városokban. Azt szeretnénk megtudni, hogy valójában mi kell a felhasználóknak” - mondta Kiss Ferenc.

„A technológiát úgy össze tudtuk rakni, hogy az biztonságos legyen, a legújabb technológiákat használja, és jól működjön. Viszont amikor azokat a szolgáltatásokat kellett volna rátenni, ami összehozza az embereket, ami társadalmilag hasznos, a kollégák azt mondták, hogy régen jártak egyetemre, nem tudják, hogy mi kell a mai fiataloknak” - mesélte a vezető.

Éppen ezért kérdezik meg magukat a fiatalokat. Az ötletpályázaton olyan felhasználói ötleteket szeretnének kapni, amelyek megmutatják, mi az a tartalom, mi az a szolgáltatás, ami miatt odamennének egy ilyen padhoz.

„Azt szeretnénk megtudni, hogy ők mire használnánk leginkább” - fogalmazott.

„A pályázat kiírásánál nagyon odafigyeltünk arra, hogy ne adjunk ötleteket. Egy-két ötlet ugyan bekerült a kiírásba, de semmiféleképpen sem szeretnénk ötleteket adni, nem szeretnénk korlátozni a pályázókat. Azt szeretnénk, ha elszabadulna a fantáziájuk, és még az elsőre merésznek vagy bátornak tűnő ötletekkel is előállnának. Mert lehet, hogy éppen az az ötlet lesz a legjobb, ami elsőre bátornak vagy talán megvalósíthatatlannak is tűnik” - fogalmazott a T-Systems Digitális Város Programvezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×