Infostart.hu
eur:
364.87
usd:
327.05
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

A compó lehet az év hala

Célegyenesbe ért a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett Az év hala-közönségszavazás, amelyben ezúttal már most eldőlni látszik a verseny - közölte a szervezet elnöke vasárnap az MTI-vel.

Harka Ákos tájékoztatása szerint a 2010 óta minden évben megtartott verseny idei fordulóját október elején hirdette meg a társaság. Az internetes szavazáson eddig közel 4600-an adták le voksukat, melyek alapján jó eséllyel kirajzolódik a végső sorrend.

A sekély, növényekben gazdag állóvizek jellegzetes, gasztronómiai szempontból is értékes halára, a compóra (Tinca tinca) eddig abszolút többséget (55 százalék) jelentő, több, mint 2500 szavazat érkezett.

A természetvédők favoritjaként számon tartott, kizárólag a Duna és mellékfolyói vízrendszerében előforduló, hazánkban védett, példányonként 10 ezer forint eszmei értékű selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser) jelentősen lemaradva, 27 százalékkal a második, míg a compóhoz hasonlóan ugyancsak kiváló húsú, ám alapvetően folyóinkban élő, ezért elsősorban az ilyen vizeket kedvelő horgászok táborában ismert és népszerű márna (Barbus barbus) a várakozásokat alulmúló 18 százalékkal a harmadik helyen áll.

A szervezet elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: a közönségszavazás hajrájában még változhat a sorrend, hiszen az év halára 2015. december 31-ig lehet szavazni a Magyar Haltani Társaság honlapján, ahol folyamatosan nyomon követhető a leadott voksok száma. Az oldalon a versengők képe mellett a három faj környezeti igényeiről, hazai elterjedéséről és jelentőségéről szóló információk is megtalálhatók - tette hozzá.

Felidézte, hogy a korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal, a magyar bucó, legutóbb pedig a kecsege érdemelte ki Az év hala címet.

A korábbiakhoz hasonlóan a 2016. január 1-jén kihirdetett győztes sem kap aranyérmet, jutalma csupán annyi, hogy nagyobb figyelem övezi a tudományos kutatásban és az ismeretterjesztésben - tette hozzá Harka Ákos, jelezve, hogy a kezdeményezés elsődleges célja pontosan ez: minél szélesebb körben ismertebbé tenni őshonos halainkat és bemutatni természeti értékeinket.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

A múlt héten tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósságának helyzete is egyre nagyobb figyelmet kapott a befektetőktől. Hétfő reggel az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások látszanak, Európában viszont emelkedéssel indul a hét. Az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiac zárva tart, a részvénypiacokon azonban a megszokott rend szerint zajlik majd a kereskedés. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódik az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat úgy tűnik egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvényvisszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×