Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.96
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

A születési méretből sejteni lehet, ki kapja el a halálos kórt

Azoknál a lányoknál, akik az átlagosnál nagyobb súllyal és magassággal születnek, nagyobb az esélye a mellrák kialakulásának - állapította meg egy kutatás, amely 32 tanulmány eredményeit összegezte.

A születéskori magasság, a testsúly és a fej kerülete is összefüggésben áll a mellrák kialakulásával - mutatta ki az összesen több mint 600 ezer nő közreműködésével készített tanulmányok adatait elemezve Isabel dos Santos Silva professzor.

Fél kilogrammonként 7 százalékkal nő a daganat kialakulásának esélye, míg a magasság még jobban előrejelzi a rák kifejlődését.

Az 51 centiméternél nagyobb magassággal születettek körében 80 éves korukra a mellrák kialakulásának kockázata 11,5 százalékos, vagyis 100 nő közül átlagosan 11,5-nél alakul ki a betegség, míg ez az arány a 49 centiméternél kisebb magassággal születettek között 10 százalék - derült ki az adatokból.

Az egyik lehetséges magyarázat szerint a nagyobb magzat több ösztrogénnek és más hormonnak van kitéve már a méhben, így felnőttként nagyobb eséllyel alakul ki a daganatos betegség - vélik a kutatók.

Egyelőre keveset lehet tudni arról, hogy a születés előtti környezet miként befolyásolja a mellrák kialakulásának esélyét, további vizsgálatokra van szükség - jelentette ki Isabel dos Santos Silva.

Egy londoni orvosi csoport szerint a születési méret csak a mellrákos megbetegedések öt százalékára adhat magyarázatot, míg egy másik szakértő, Sarah Cant kiemelte, hogy a daganat egy komplex betegség, amit több tényező befolyásolhat egy egész életen át.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×