Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.97
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által közreadott képen a későbbi ezüstérmes Ekler Luca (b2) a női 400 méteres síkfutás T38-as kategóriájú döntőjében a saint-denis-i Stade de France-ban 2024. szeptember 6-án.
Nyitókép: MTI/MOB/Szalmás Péter

Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmes Párizsban

Ezzel megvan a párizsi magyar küldöttség 15. érme.

Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmet szerzett a szombat esti döntőben 400 méteres síkfutásban a párizsi paralimpián. A T38-as kategóriában érdekelt magyar atléta - aki távolugrásban aranyérmes, 100 méteren pedig ötödik lett - pénteken 1:10.02 perces idővel megnyerte előfutamát és összesítésben harmadikként került a fináléba.

A TFSE 25 éves sportolója tavaly világbajnokságot nyert ebben a számban éppen itt, Párizsban (egy másik stadionban), most pedig az 5-ös pályán futott az ismét teltházas Stade de France-ban.

Mivel francia versenyző is volt a mezőnyben, az aréna a rajt pillanatában szinte felrobbant, a résztvevők igazán inspiráló közegben vághattak neki az egykörös távnak.

Ekler Luca taktikusan kezdett, féltávnál még csak a negyedik-ötödik volt, majd a második 200 méteren hatalmasat hajrázott és csak a saját világcsúcsát megjavító kolumbiai Karen Tatiana Palomeque Moreno volt gyorsabb nála.

A dél-amerikai 58.67 másodperccel nyert, Ekler új egyéni csúcsa, egyben Európa-rekordja pedig 59.35. Ez egyébként öt századdal jobb riválisa korábbi világcsúcsánál.

"Nagyon jó verseny volt, a vége egy kicsit már fájt, de azt gondolom, hogy öt óra alvás után ez egy nagyon jó futás volt. Az eredményem a korábbi világcsúcson is belül van és azt már tegnap is látni lehetett, hogy a kolumbiait valószínűleg nem lehet megverni. Úgy indultam neki, hogy mindent bele akarok adni, mindent ott akarok hagyni a pályán, és reméltem, hogy ez elég lesz egy éremhez. Nagyon boldog vagyok. - értékelt a vegyes zónában a magyar atléta. - Az első kétszázon próbáltam okosan futni, nem elfutni magam, mert nekem a második kétszázam erősebb és akartam tartalékolni. Természetesen szerettem volna győzni, de azt hiszem, nem lehetek elégedetlen, sőt, nagyon boldog vagyok."

A versenyző elárulta, a barátja is ott állt a lelátón az utolsó ötven méternél, s ez nagy erőt adott neki.

Ekler az elutazás előtt úgy nyilatkozott: a saját elvárásainak akar megfelelni.

"Szerettem volna a tokióinál jobb paralimpiát zárni. Százon ez nem sikerült, de a mostani négyszáz talán ad annyit, hogy azt elfelejtsük. Összességében pedig nagyon elégedett vagyok azzal, hogy két éremmel, egy-egy arannyal és ezüsttel megyek haza. Szerintem a saját elvárásaimat is túlszárnyaltam." - fogalmazott.

Ekler számára még nem ért véget a szezon, a jövő héten a csapatbajnokságon szerepel a TFSE színeiben, majd pedig Biacsi Ilonával részt vesz a brüsszeli Gyémánt Liga-döntőn, amelyen para futamot is rendeznek. Biacsi fog 400 méteren versenyezni, Ekler pedig az edzője-kísérője lesz.

Ekler Luca a párizsi magyar küldöttség 15. érmét szerezte, a mérleg most 5 arany, 6 ezüst és 4 bronz.

A magyar sportoló 2009-ben stroke-ot kapott, ennek következtében lebénult a bal oldala, fizioterápiás és gyógytornás kezelés hatására azonban mostanra már csak a bal kézfején maradtak látható tünetek.

Eredmény: atlétika, női T38, 100 m:

1. Karen Tatiana Palomeque Moreno (Kolumbia) 58.67 mp - világcsúcs

2. EKLER LUCA 59.35 - Európa-csúcs

3. Lindy Ave (Németország) 1:00.37

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×