Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
326.21
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Több hónapra szabadságra meg Teddy mackó

Több hónapos szabadságot tervez a riói olimpia után a francia Teddy Riner, aki pénteken megvédte címét a cselgáncstorna +100 kilogrammos kategóriájában.

A dzsúdósport történetének legeredményesebb alakja közölte, egyelőre nem kíván foglalkozni a jövővel, illetve azzal, hogy meddig folytatja elképesztő pályafutását.

"Szeretem gyűjteni az aranyérmeket, szeretem a kihívásokat, de most először is szabadságra megyek a következő hónapokban. Nem tudom, ott leszek-e 2020-ban Tokióban" - jelentette ki a 27 éves, "Teddy mackó" becenévre hallgató versenyző, hozzátéve, nem mindig látszik rajta, de büszke magára, és belül nagyon örül az újabb olimpiai bajnoki címnek.

Az immár kétszeres olimpiai, nyolcszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok - aki egy hete hazája zászlaját vitte az ötkarikás nyitóünnepségen - legutóbb 2010 szeptemberében maradt alul, s azóta sorozatban 115 győzelmet aratott.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×