Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
vívás
Nyitókép: David Madison/Getty Images

Szövetségi kapitány: „kiszélesedett” a vívás, felemásan sikerült az Európa-bajnokság

Felzárkóztak azok a nemzetek is, akik a korábbi évtizedekben nem űzték ilyen magas szinten a sportágat.

2 arany-, 1 ezüst- és 4 bronzéremmel zárt a magyar korosztályos vívóválogatott a tbiliszi kadet és junior vívó Európa-bajnokságon, az eredmény felemásra sikerült – mondta el Boczkó Gábor, a magyar vívóválogatott szövetségi kapitánya az InfoRádióban.

Mint fogalmazott, a korábbi években „elkényeztettek minket” a versenyzők, nagyon jó eredményeket értek el a kadet és a junior korosztályban is. Most a kadet korosztály némileg alulmaradt. Úgy gondolja, ennél többre lettek volna képesek versenyzőink, főleg csapatban. Kiemelte, tavaly hat csapatból öt lett érmes, egy pedig ötödik, idén a legjobb helyezés egy ötödik hely volt, amely „gyengécskének mondható”.

Az oroszok az utánpótlásba is teljes mértékben visszatértek

– tette hozzá a szövetségi kapitány. Mint elmondta, ez nem teszi egyszerűvé a helyzetet a juniorok számára.

Hozzátette, a női tőr aranyéremnek örül leginkább a juniorok kategóriájában. Emlékeztetett, nemrégiben már volt egy ezüstérme a csapatnak, de nem a női tőr volt a húzóágazat, inkább a kard, illetve a párbajtőr. Az érmek mutatják, hogy nemcsak csapatban, de egyéniben is vannak jó versenyzőink. „Nincs világvége-hangulat”, de dolgozni kell a hibák kijavításán.

Mint elmondta, világviszonylatban „kiszélesedett” a vívás, így nehezebb lett dobogóra kerülni. Nehéz ellenfél tud lenni egy Belgium, Ausztria vagy Törökország, és sok más, nem olyan tradicionális vívónemzet is feltört a csúcs közelébe. Bízik benne, hogy a tavalyi két érmet meg fogják tudni fejelni legalább eggyel, és csapatban is lesz érem, ez tavaly elmaradt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×