Infostart.hu
eur:
364.16
usd:
315.41
bux:
150133.52
2026. augusztus 12. szerda Klára
Mercedes a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztjén.
Nyitókép: Facebook/Mercedes-AMG Petronas F1 Team

F1-es szakíró a barcelonai tesztről: a McLaren titkolózik, a Mercedesek jól kezdtek, a Williams nagy bajban lehet

A barcelonai teszthét után még nem érdemes komolyabban összehasonlítani az egyes konstrukciókat, az ugyanakkor már látszik, hogy kik azok, akik első körben jól oldották meg a házi feladatot, és kik azok, akik nem – fogalmazott az InfoRádióban Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője.

Hétfőn hivatalosan is kezdetét vette a 2026-os Forma–1-es idényt megelőző bejáratás a Circuit de Catalunyán. A csapatok péntekig Barcelonában tesztelnek az új szabályrendszer első szezonjára. Az öt napból legfeljebb hármat használhat ki gyakorlásra egy-egy istálló. A Mercedes és a Red Bull is biztató eredményekkel kezdett, a Ferrari keddtől, a címvédő McLaren a tervek szerint szerdától köröz a katalán pályán, a Williams viszont kihagyja a mostani felkészülési lehetőséget.

A motorsportol.hu főszerkesztője az InfoRádióban elmondta: hétfőn már abból is kisebb presztízscsata alakult ki, hogy melyik csapat autója gurul ki elsőként a barcelonai pályára. Ebből a szempontból a németek okoztak némileg feszültséget, ugyanis a Mercedes megelőzte az Audit, és az ezüstnyilak uralták az első, még részben nedves aszfalton futott órákat is. Hétfőn összesen hét csapat kilenc versenyzője hajtott a pályára, a címvédő McLaren, a Red Bull, az Aston Martin, a Ferrari és Williams viszont még nem.

Vámosi Péter a hétfői eredmények alapján megállapította, hogy a Mercedes erőforrásával ellátott autók teljesítették a legtöbb kört, szám szerint 209-et. Az első nap első felében kiszivárogtak adatok, időeredmények, bár sem a Liberty Media, sem a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem osztott meg hivatalos időlistát. Később azonban hirtelen nagy szigort vezettek be,

keddtől pedig már légtérvédelmet is elrendeltek a barcelonai versenypálya felett, így ténylegesen zárt körűvé vált a teszt, drónnal sem lehet „kémkedni”.

A szakíró a kiszivárgó hírek és időeredmények alapján azt gondolja, az év elején a Mercedes-motorral versenyző autók lehetnek jobbak. Ugyanakkor még nem készült el minden csapat teljesen az idei autójával. Nem csak a gyári Mercedes lehet a nagy nyertese az idei szabályváltozásoknak. Sokat profitálhat akár az Alpine is, amely tavaly még Renault erőforrást használt, 2026-tól viszont már Mercedes-motorral rója a köröket az F1-ben. Nagy találgatásokba, jóslásokba ugyanakkor még nem érdemes belemenni. Az eddigi teszteredmények alapján viszont úgy tűnik, hogy az Alpine immár a Mercedes ügyfélcsapataként jól kezdheti az évet.

Vámosi Péter szerint ugyanez már nem mondható el a Williamsről, amely sokkal rosszabbul áll. Még nem készült el teljesen a 2026-os autójuk, a törésteszten pedig csak harmadjára mentek át, ami nem sok jót jelez előre. Egyes hírek szerint

a Williamsek az ideálisnál 20-30 kilogrammal nehezebbek, ami a motorsportol.hu főszerkesztője szerint a jelenlegi fázisban „borzasztóan sok, egyszerűen nem megengedhető”.

A Ferrari kedden mutatkozott be a barcelonai teszten, a McLarennél viszont úgy döntöttek, hogy kivárnak és eltolják egy nappal a debütálást. Ez a csúszás azonban Vámosi Péter szerint nem jelenti azt, hogy bármi probléma lenne a wokingi istállónál. Inkább arra tippel, hogy „titkolni, rejtegetni akarnak valamit”. Az autókat megnézve úgy véli, „vannak izgalmas megoldások” a Ferrarin és a Mercedesen is. Utóbbin szerinte a diffúzort érdemes alaposabban megnézni. A Racing Bulls teljesen más orrkialakítással érkezett Barcelonába ahhoz képest, amit a korábban bemutatott képeken lehetett látni. A szakíró nem tartja kizártnak, hogy ezt a sort követve még a McLaren is húz majd valami váratlant.

A motorsportol.hu főszerkesztője megjegyezte: a március 6-ai, melbourne-i szezonnyitányig sok minden változhat még, lehet, hogy „teljesen más képet fogunk majd kapni”. Kitért az Aston Martinra is, amely Mercedes-motorról Hondára váltott, és ez a motor állítólag „csak tesztpadon működött”, nem jártak shakedown teszten sem. Mint fogalmazott, ez az autó „még nincs bejáratva”, viszont a tervek szerint csütörtökön már az Aston Martin is megkezdi a tesztelést Barcelonában.

Vámosi Péter szerint az említett okok miatt a barcelonai teszthét után még nem érdemes komolyabban összehasonlítani az egyes konstrukciókat, az ugyanakkor „már világosan látszik, hogy kik azok, akik első körben jól oldották meg a házi feladatot, és kik azok, akik nem”. A Williams utóbbi kategóriába sorolható abból szempontból, hogy a 2025-ös szezonban szinte végig azt hangoztatták, ők már igazából 2026-ra készülnek, ehhez képest a szakíró szerint „jelenleg a Williams áll a legrosszabbul”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói csoportja, a Spirit of Shankly (SoS) magyarázatot követel a klubtól, miután olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Jeff Bezos, az Amazon alapítója tagja annak a konzorciumnak, amely jelentős kisebbségi részesedés megszerzésére készül. A csoport komoly aggodalommal figyeli, milyen hatással lehetnek az új befektetők a jelentős döntésekre.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Jó hírt kapott a forint, kezd magára találni

Jó hírt kapott a forint, kezd magára találni

A szerdai nap legfontosabb eseménye az amerikai inflációs adat publikálása volt, a lassuló áremelkedési ütem a kamatemelési várakozások mérséklődésének irányába hat. Mindeközben a közel-keleti feszültségek és az ismét emelkedő olajár továbbra is jelentős bizonytalanságot okoznak. A dollár az ázsiai kereskedésben enyhén erősödött, a fogyasztóiár-adat után azonban gyengülésnek indult. A forint a keddi gyengülés után az euróval szemben 365 környékéről kezdte a napot, a délutáni órákra viszont mintegy 1,5 egységet erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×