Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Varga Zsolt szövetségi kapitány a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi vízilabdatornáján, a B csoportban játszott Ausztrália - Magyarország mérkőzés szünetében a Párizs melletti Saint-Denis-ben lévő Vizes Központban 2024. augusztus 3-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Varga Zsolt a vereség után: fontos, hogy fel tudtunk állni

A világbajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 13-12-re kikapott hétfőn Nápolyban a házigazda olasz csapattól.

Az összecsapás hamar egyoldalúvá vált, a magyarok csak a hetedik percben találtak be először, és a második negyed közepén már 7-1-re vezettek az olaszok. Ezt követően azonban a magyar csapat játéka javult, fokozatosan jött fel riválisra, de végül csak egy gólra tudta megközelíteni.

Szalai Péter és Mizsei Márton személyében két újoncot is avatott a válogatott, amely a következő felkészülési mérkőzését az olimpiai ezüstérmes horvátokkal játssza csütörtökön Rijekában.

Varga Zsolt szövetségi kapitány a magyar szövetség honlapján elmondta: már a közös edzések során is látszott, hogy előrébb tartanak az olaszok, hiszen nekik csak egy játékosuk volt érdekelt a Bajnokok Ligája négyes döntőjében, a magyarok teljes kerete viszont csak négy napja van együtt.

"Ezek alapján és az első félidő alapján azt mondom, pozitívum, hogy ebből a helyzetből tudtunk egy jó mérkőzést generálni, amelyben végül még a döntetlen is benne volt. Fontos, hogy fel tudtunk állni, tettük a dolgunkat. A tanulság egyértelmű: minden helyzetből meg kell tanulni kihozni a maximumot" - magyarázta a szakvezető.

Varga szerint az is látszik, hogy az új szabályoknak köszönhetően még öt-hatgólos különbségnél sem jelenthető ki, hogy eldőlt a mérkőzés. Annyival több a támadás és a védekezés, hogy ha egy csapat nem kezd jól, utána viszont jól teljesít, akkor vissza tud jönni a meccsbe, miként ez ma is történt.

"Az egyértelmű, hogy jobban játszottak nálunk, mi nagy szívvel csináltunk egy komoly menetelést a végén, de látni kell, hogy a számok nem minket dicsérnek" - vélekedett.

A kapitány szerint messzemenő következtetéseket felesleges levonni, mert ez egy épülési folyamat, amikor olyanok is kapnak lehetőséget, akik még soha nem voltak válogatottak, illetve több olyan fiatal, akik nem lesznek egyből "szupersztárok", viszont a jövő érdekében építeni kell őket, márpedig fejlődni, tanulni az ilyen mérkőzéseken lehet igazán.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×