eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Xavi Hernández, az FC Barcelona spanyol labdarúgóklub új vezetőedzője a bemutatásán a barcelonai Camp Nou Stadionban 2021. november 8-án.
Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Alejandro García

Barcelonában bármi megtörténhet: Xavi meggondolta magát, és mégis marad

Nem gyakori a nemzetközi futball világában, hogy egy edző úgy dönt, nem kívánja a következő idényben irányítani a csapatát – annak ellenére sem, hogy szerződése van arra –, majd két kulcsmérkőzés elveszítése után mégis úgy határoz: hajlandó maradni. Mogyoróhéjban ennyi a Xavi-sztori. De nézzük a részleteket!

Xavi 2021 novemberében vette át a Barcelona vezetőedzői posztját, miután elhagyta a katari Al-Szaddot. A csonka idény biztatóan alakult, majd az első teljesben, a 2022–2023-asban megnyerte a La Ligát a csapattal. Nem sikerült ellenben a nemzetközi kupaszereplés.

Ebben javult a Barça 2023 őszén a korábbi évekhez képest, ellenben a bajnokságban nem bírt a Real Madriddal. Miután a Király-kupa sem alakult a remények szerint – a Bilbao jelentette a végállomást a negyeddöntőben – a Bajnokok Ligája maradt az egyetlen sorozat, ahol sikeres lehetett volna. A média (nyilván elsősorban a spanyolt kell érteni alatta) gyakran kritizálta Xavit és a csapatot a teljesítménye miatt.

Ez volt a legfontosabb indoka annak, hogy januárban, a Villarreal elleni 5-3-as hazai vereséget követően az edző bejelentette, hogy stábjával nem kívánja kitölteni 2025-ig meghosszabbított szerződését, 2024 nyarán távozik. Akkoriban Xavi azt nyilatkozta, hogy nagy kő esett le a szívéről a bejelentés után, felszabadultabbnak érzi magát. Bírálta a klub vezetőit is, akik, szerinte, nem álltak ki mellette, nem támogatták kellőképpen a médiatámadások közepette. A döntése után mintha a csapat is felszabadult volna, 13 veretlen mérkőzés következett, közte mindössze három döntetlennel.

A múlt hét keddjén azonban a Barcelona kiesett hazai vereségével a Bajnokok Ligájából a PSG ellenében, majd vasárnap elveszítette a Real Madrid elleni El Clásicót. Még a legmerészebb terveket szövők is úgy gondolták, az utolsó reménysugár is elhalványult a címvédésre, a Real Madrid 11 pontos előnye behozhatatlan. Xavi, miként a klub vezetői is, mindkét vereséget a játékvezetők számlájára írták, részben Kovács István teljesítményével voltak elégedetlenek, részben azzal, hogy a Bernabéuban nem adta meg a bíró Lamine Yamal gólját, holott Andrej Lunyin a gólvonalon túlról kaparta ki a labdát.

A helyzet új gondolatokra sarkallta Xavit. Szerdán találkozott Joan Laportával a klubelnök házában, azzal a szándékkal, hogy elmondja, mégis maradni kíván. Az El Mundo Deportivo szerint az elnök bár hajlott arra, hogy Xavi maradjon, de voltak vitás pontok. Mint kiderült, Xavi arra számított, ha távozik, megkapja az utolsó évre járó (a stábja pénzével együtt) körülbelül 10 millió eurós összeget. Ennek a folyósítása kifejezetten baráti gesztusnak számított volna, tekintve, hogy ő döntött úgy, hogy nem kíván dolgozni a következő szezonban.

A megbeszélésen részt vett Deco, a sportigazgató, Rafa Yuste alelnök és Laporta volt sógora, Alejandro Echevarria. Végül megállapodtak a folytatásról, bizonyos feltételek mellett.

A barcelonai Sport szerint a kulcskérdés a Barcelona következő szezonra vonatkozó terve volt. Deco nem adott ígéretet és főleg nem garanciát arra, hogy a klub úgy megerősíti a keretet, ahogyan azt Xavi szeretné. Ugyanakkor azt megígérte, hogy igyekeznek úgy kezelni a nem túl rózsás anyagi helyzetet, hogy ne kelljen kulcsjátékosokat eladni, s ne kelljen fizetéscsökkentésről dönteni. Ennek némileg ellentmond, hogy a Sport információja szerint csupán Cubarsí, Lamine Yamal, Gavi, Pedri és az új nagy ígéret, a 19 éves szenegáli Mika Faye érinthetetlen, a többieket – Ter Stegentől Lewandowskiig – megfelelő ajánlat esetén vihetik.

Az El Mundo Deportivo azt is megtudta, hogy a vezetők azt a feltételt szabták Xavinak, hogy a stábjában két változtatást végre kell hajtania: a testvérét, Oscar Hernandezt és az erőnléti edzőt más valakire kell cserélnie.

A megállapodás szerint Xavi 2025-ig marad a csapat élén. Ha nem javulnak az eredmények, akkor a klub igyekszik egy olyan, korábban a Barcelonához kötődő edzőt megnyerni, akinek lejár a szerződése mostani munkaadójánál. Illusztris nevek tartoznak ebbe a kategóriába: Pep Guardiola, Luis Enrique és Mikel Arteta.

Joan Laporta és Xavi közös sajtótájékoztatót tartott csütörtök délután, ahol az elnök be is jelentette a klublegenda maradását. Mint fogalmazott, a szerdai megbeszélésükön Xavin látta az önbizalmat és az ambíciót, és ez nyerő lehet a Barcának. "A stabilitás a siker kulcsa" – jelentette ki a klub vezetője, aki jelezte, megkérdőjelezhetetlen Xavi elhivatottsága az FC Barcelona iránt. Laporta kijelentette, hogy teljes a klubvezetés bizalma az edző iránt, és meggyőződése, hogy ez egy nyerő projekt lesz.

"Barcelona-szurkoló vagyok, a klub elkötelezett embere, és ez most a legfontosabb" – mondta Xavi, és közölte, három perc alatt megállapodtak szerdán, és úgy érzi mögötte áll a klubvezetés, a csapat és a szurkolótábor is. Mint fogalmazott, az utcán rengetegen állították meg, hogy fontolja meg a döntését. "Szerintem ez a projekt még nem ért véget, akkor sem, ha ebben a szezonban nem nyerünk semmit" – tette hozzá.

A játékosokat már tájékoztatták a döntésről, Laporta szerint utána a szezon legjobb hangulatú edzését látta. Xavi viszont cáfolta azokat a híreket, hogy ahhoz kötötte volna a maradását, hogy az általa kiszemelt játékosokkal erősítsék meg a keretet. Az elnök jelezte, a spanyol liga hamarosan engedélyezheti, hogy a befolyó pénzeket egy az egyben játékosok szerződtetésére fordíthassák, így könnyebb lesz meghatározó embereket igazolni. (A korábbi hírek szerint Xavi ragaszkodott egy védekező középpályás és a Manchester Citytől elvágyó Bernardo Silva megszerzéséhez, illetve ahhoz, hogy az általa megjelölt kulcsembereit ne adja el a klub.) Az edző azt is kijelentette, hogy a stábjában nem lesz változás.

Joan Laporta azt állította, hogy tartotta a szavát, és addig nem is kerestek edzőt, amíg Xavi nem döntött véglegesen. "Maradok, bárhogyan is alakuljon a szezon vége, még egyszer ez nem fog előfordulni" – ígérte meg a szakvezető.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×