Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
326.23
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Nem bírt egymással a Debrecen és a Kecskemét

Az újonc Kecskemét 1-1-es döntetlent játszott a Debrecen vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga egyetlen szombati mérkőzésén.

Ezzel mindkét együttes nyeretlen és veretlen is maradt, az első fordulóban ugyanis szintén mindketten "ikszeltek".

Nem túl magas színvonalú, kevés helyzetet hozó első félidőt láthatott a Nagyerdei Stadion közönsége, amely annak azért örülhetett, hogy a hazai együttes egyértelműen fölényben futballozott. A vendégek a védekezésre helyeztek jóval nagyobb hangsúlyt, és a szünetig a Debrecennek nem is sikerült áttörnie a kecskeméti hátsó alakzatot.

Fordulás után nem változott sokat a játék képe, de a házigazda egyre nagyobb nyomást helyezett az ellenfélre, és ez a félidő derekán góllá érett. Ennek ellenére maradt még izgalom a hajrára, amelynek első perceiben - szinte a semmiből - egyenlített a Kecskemét, miután a néhány perccel korábban csereként beállt Szabó Levente tizenegyesből nem hibázott.

Ezután felpörgött a mérkőzés, az iram és a feszültség is nőtt, de a hazaiaknak már nem sikerült újabb gólt szerezniük, így pontosztozkodással zárult a meccs, amelynek végén kisebb dulakodás is kitört a két együttes játékosai között.

Debreceni VSC-Kecskeméti TE 1-1 (0-0)

Debrecen, 4724 néző, v: Káprály

Gólszerző: Bárány (67.), illetve Szabó L. (79., 11-esből)

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Medián: A Tisza-szavazókat jobban érdekelte a költségvetés, mint a fideszeseket, de az elszámoltatás mindent vitt

Medián: A Tisza-szavazókat jobban érdekelte a költségvetés, mint a fideszeseket, de az elszámoltatás mindent vitt

Az elmúlt napokban több fideszes politikus is azt állította a kormányról, hogy különböző ügyek napirendre emelésével próbálja elterelni a figyelmet a 2027-es költségvetésről. Dömötör Csaba európai parlamenti képviselő szerint például az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának az volt a célja, hogy ne a büdzséről beszéljenek az emberek, Takács Péter fideszes országgyűlési képviselő szintén figyelemeltereléssel vádolta a kormányt. A Medián friss közvélemény-kutatása ugyanakkor azt mutatja, hogy a Tisza-szavazókat valamivel nagyobb arányban foglalkoztatták a költségvetési kérdések, mint a fideszeseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×