Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Lecsúszott a dobogóról a férfi párbajtőrcsapat

A bronzmeccsen Japán verte meg Siklósi Gergelyéket.

A negyedik helyen végzett a magyar férfi párbajtőrcsapat a kairói vívó-világbajnokságon. A Siklósi Gergely, Koch Máté, Nagy Dávid, Andrásfi Tibor összeállítású együttes csütörtökön legyőzte az észteket és a portugálokat, ezzel a legjobb nyolc közé került. A verseny pénteki folytatásakor a negyeddöntőben túljutott a dél-koreaiakon, az elődöntőben viszont kikapott a címvédő franciáktól.

A harmadik helyért a tavaly olimpiai bajnok japánokkal vívott, akiktől 45-30-as vereséget szenvedett.

A Tokióban ezüstérmes, 2019-ben világbajnok Siklósi kezdett Minobéval, és - bár az első tus az övé volt - 2-1-re kikapott. Koch 2-2-es döntetlent hozott össze Kanóval szemben, majd az első kör zárásaként Andrásfi ugyanezt tette Jamada ellenében. Mindkét csapat óvatosan vívott, kevés akció volt, az első három asszó után 6-5-re vezettek a japánok.

Egyik fél sem akarta elengedni a másikat, ezért kevés kockázatot vállaltak a vívók, a negyedik párban passzivitás miatt érkezett is a büntetőtus Kochnak és Minobénak, ráadásul kétszer. A magyar párbajtőröző azonban adott egy rendes találatot is, így 3-2-vel egyenlített. Aztán Siklósi találta el Jamadát az ötödik asszó elején, de nem sokkal később érkezett a válasz, sorozatban háromszor Jamada volt eredményes. A vége 4-4 lett. A hatodik párban Andrásfinak kockázatot kellett vállalnia, miután három tust kapott, és eggyel sikerült csökkentenie hátrányát. A harmadik kör így 15-13-as japán előnyről indult.

Koch gyors találattal közelebb került, de aztán Jamada szúrt háromszor pontosan, így először nőtt négyre a különbség. Andrásfi helyére Nagy állt be, de nem tudott mit kezdeni Minobéval, 5-1-re kikapott. Siklósi a japánok 23-15-ös vezetésénél ment fel a pástra és zárásként 15-22-t vívott Kanóval.

Legutóbb a 2013-as budapesti győzelem alkalmával állhattak dobogóra magyar férfi párbajtőrözők világbajnoki csapatversenyben.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×