Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
316.62
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna
Az Újpest FC játékosai a labdarúgó Európa Liga második selejtezőfordulójában a Sevilla ellen játszott visszavágó mérkőzés előtt a budapesti Szusza Ferenc Stadionban 2018. augusztus 2-án. Balra Milos Bogicevic pályaedző.
Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ennél pikánsabb ellenféllel aligha kezdhetne az Újpest a Konferencia Ligában

Sokan emlékeznek a 15 évvel ezelőtti párharcra, a magyar futball egyik sötét pillanatára.

Az Újpest FC a liechtensteini Vaduz ellen kezd az első alkalommal kiírt labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójában.

A kupagyőztes lila-fehérek nem kiemeltként várták a szerdai, nyoni sorsolást, melyen az is kiderült, hogy hazai pályán kezdik a párharcot, amely igencsak pikánsnak ígérkezik, mivel a magyar együttes 15 éve története egyik legcsúfosabb kudarcaként 4-1-es összesítéssel kiesett a Vaduzzal szemben az UEFA Kupa selejtezőjének első fordulójában.

A másik két, már az első fordulóban bemutatkozó magyar csapat közül a bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémia a lett RFS vagy a feröeri KÍ Klaksvík együttesével találkozik, amennyiben a nyitókörben túljut a finn Inter Turkun. A felcsútiak idegenben kezdenének.

A bajnoki bronzérmes MOL Fehérvárra az örmény Ararat Jereván után - siker esetén - az észt Paide Linnameeskond és a lengyel Slask Wroclaw párharcának győztese vár, az első felvonást hazai pályán játszaná.

Amennyiben a Ferencváros kiesne a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójából, akkor a Konferencia Ligába átkerülve a walesi Connah's Quay Nomads és az örmény Alaskert párharcának vesztesével küzdene meg.

Az első forduló mérkőzéseit július 8-án és 15-én játsszák, a második kör játéknapjai pedig július 22-e és 29-e.

Konferencia Liga, selejtező, 2. forduló:

BL-ből kiesettek ága:

FERENCVÁROSI TC/BL-előselejtező győztese - Connah's Quay Nomads (walesi)/Alaskert (örmény)

Teuta (albán)/Sheriff Tiraspol (moldovai) - BL-előselejtező döntőjének vesztese

Malmö (svéd)/Riga FC (lett) - Shkendija (macedón)/Mura (szlovén)

Dinamo Tbiliszi (georgiai)/Neftci (azeri) - Makkabi Haifa (izraeli)/Kairat Almaty (kazah)

HJK Helsinki (finn)/Buducnost Podgorica (montenegrói) - HB Tórshavn (feröeri)/Inter Club D'Escaldes (andorrai)

Zalgiris Vilnius (litván)/Linfield (északír) - CFR Cluj (román)/Borac Banja Luka (bosnyák)

Ludogorec (bolgár)/Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz) - Fola Esch (luxemburgi)/Lincoln Red Imps (gibraltári)

Folgore (San Marinó-i)/FC Prishtina (koszovói) - Flora Tallinn (észt)/Hibernians (máltai)

Dinamo Zagreb (horvát)/Valur (izlandi) - Bodo/Glimt (norvég)/Legia Warszawa (lengyel)

Főág:

RFS (lett)/KÍ Klaksvík (feröeri) - Inter Turku (finn)/PUSKÁS AKADÉMIA FC

MOL FEHÉRVÁR FC/Ararat Jereván (örmény) - Paide Linnameeskond (észt)/Slask Wroclaw (lengyel)

ÚJPEST FC-Vaduz (liechtensteini)

Noah (örmény)/KuPS Kuopio (finn) - Vorszkla Poltava (ukrán)

FCSB (román)-Sahter Karagandy (kazah)

Arda Kardzsali (bolgár) - Hapoel Beer-Sheva (izraeli)

Apollon Limassol (ciprusi) - Zilina (szlovák)/Dila Gori (georgiai)

Cukaricki (szerb)-Szumgait (azeri)

Gagra (georgiai)/Sutjeska (montenegrói) - Makkabi Tel-Aviv (izraeli)

Asztana (kazah)-Arisz (görög)

Sileks (macedón)/Petrocub-Hincesti (moldovai) - Sivasspor (török)

AEL Limasszol (ciprusi) - Siroki Brijeg (bosnyák)/Vllaznia (albán)

Socsi (orosz) - Kesla (azeri)

Elfsborg (svéd) - Milsami Orhei (moldovai)/FK Sarajevo (bosnyák)

Dinamo Batumi (georgiai)/Tre Penne (San Marinó-i) - BATE Boriszov (fehérorosz)

Partizan Beograd (szerb)-DAC (szlovák)

Dundalk (ír)/Newtown (walesi) - Levadia Tallinn (észt)/St Joseph's (gibraltári)

Sant Julia (andorrai)/Gzira United (máltai) - Rijeka (horvát)

Viktoria Plzen (cseh)-Dinamo Breszt (fehérorosz)

Europa FC (gibraltári)/Kauno Zalgiris (litván) - Glentoran (északír)/TNS (walesi)

Domzale (szlovén)/Swift Hesper (luxemburgi) - Honka Espoo (finn)/NSÍ Runavík (feröeri)

CSZKA Szófia (bolgár) - Struga (macedón)/Liepaja (lett)

Shkupi (macedón)/Llapi (koszovói) - Santa Clara (portugál)

Hibernian (skót) - Mons Calpe (gibraltári)/FC Santa Coloma (andorrai)

Bala Town (walesi)/Larne (északír) - Aarhus (dán)

Gent (belga)-Valerenga (norvég)

Dudelange (luxemburgi) - Stjarnan (izlandi)/Bohemians (ír)

Velez (bosnyák)/Coleraine (északír) - AEK Athén (görög)

Qarabag (azeri)-Ashdod (izraeli)

Lokomotiv Plovdiv (bolgár)-Slovacko (cseh)

Universitatea Craiova (román) - Laci (albán)/Podgorica (montenegrói)

Decic (montenegrói)/Drita (koszovói) - Feyenoord (holland)

Basel (svájci) - Sfintul Gheorghe (moldovai)/Partizani (albán)

Pogon Szczecin (lengyel)-Osijek (horvát)

Austria Wien (osztrák) - Racing FC Union Lëtzebuerg (luxemburgi)/Breidablik (izlandi)

Olimpija Ljubljana (szlovén) - La Fiorita (San Marinó-i)/Birkirkara (máltai)

Hammarby (svéd) - Maribor (szlovén)/Urartu (örmény)

Molde (norvég)-Servette (svájci)

Spartak Trnava (szlovák)/Mosta (máltai) - Sepsi OSK (román)

Hafnarfjördur (izlandi)/Sligo Rovers (ír) - Rosenborg (norvég)

FC Köbenhavn (dán) - Torpedo-Belaz Zhodino (fehérorosz)

Panevezys (litván)-Vojvodina (szerb)

Hajduk Split (horvát)-Tobol Kostanay (kazah)

Aberdeen (skót)-BK Häcken (svéd)

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott-e lángra a finomító, Habarovszk ugyanis kívül esik minden ismert ukrán fegyver hatótávolságán. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×