Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
325.55
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Gelsenkirchen, 2018. szeptember 2.Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője a Schalke 04 elleni bajnoki találkozón Gelsenkirchenben 2018. szeptember 2-án. A Hertha BSC 2-0-ra győzött. (MTI/EPA/Friedemann Vogel)
Nyitókép: MTI/EPA/Friedemann Vogel

Letelt az egy év, Dárdai Pál megszólalt

Mesés ajánlatokat kapott a pihenőidő alatt, de már megvan, milyen feladata lesz a Herthánál pontosan - és az is, három fia közül kettő mit csinál idén.

Egy éve telt ki az ideje a Hertha BSC első csapatának edzőjeként Dárdai Pál, ezt követően pedig "pihenőévet" tartott, ami most telt le. "Reggel megiszom egy kávét, és bemegyek dolgozni" - mondta a hétfőről a Nemzeti Sportnak adott interjújában a klublegenda, aki nem bánja, hogy visszatérnek a "dolgos hétköznapok".

Amíg "elvolt", "jól érezte magát a bőrében", nagy változást jelentett számára, hogy összefoglalók helyett teljes mérkőzéseket tudott megnézni. Ebből a szempontból viszont a január unalmasabb volt, akkor annyi sorozatot nézett, mint még soha, alig várta a tavaszt, hogy kertészkedhessen, és végre főállású férj és apa volt: "Bevásároltam, vittem ide-oda a gyereket, főztem. Nem utolsósorban pedig alaposan kivizsgáltattam magam, mert az előző évek megviseltek."

A szakemberek

egy cisztát találtak a lábában,

ami miatt kétszer megműtötték, de ennél nagyobb baja nem volt.

A munkája most a következő: utánpótlás-koordinátor lesz - mint az első csapat edzése előtt -, valamint az U16-os csapat kispadjára is odaül trénerként - legkisebb fia, Bence ennek a csapatnak a tagja, de kivételezésről szó sem lehet, "erről a legnagyobb fiam, Palkó tudna mesélni" - mondta.

Ami a munka kaliberét illeti, arról sem árul zsákbamacskát.

"Ha netán valaki azt gondolja, azok után, hogy voltam a magyar válogatott szövetségi kapitánya, majd négy és fél évig a Hertha vezetőedzője, cikinek érzem, hogy az utánpótlásban ténykedem újra, téved. Szívesen térek vissza a gyerekekhez. Ha velük nem dolgoztam volna jól, aligha bízták volna rám a felnőttcsapatot. Jóllehet a felkérés hirtelen jött, de megoldottam. Utólag mondhatom, nevet szereztem magamnak, sokan megszerettek."

Még egy Berlinen kívüli meccsszakértést sem könnyen vállal be, mert "nem az a lelkes turista alkat".

Nem mellékesen az elmúlt 5 hetet Zamárdiban töltötte feleségével és a három fiával, amit élete eddigi legjobb vakációjának tart.

"Teqballoztunk, úsztunk, hajókáztunk, pecáztunk, főztünk – jól éreztük magunkat. Ilyenkor kicsit én is elengedem magam, ha egy pohár jó magyar borral megkínálnak, ha egy finom pörköltet tesznek elém, nem utasítom vissza. Ennyi belefér.

Amikor meló van, úgyis húzok egy vonalat"

- tette hozzá.

Ami fiait illeti, Márton a Hertha első csapatánál van - jövőre érettségizik, de kétéves szerződést kapott -, Bence ugye az apa csapatában, de Palkó "jövője egyelőre képlékeny, most van abban a korban és állapotban, hogy olyan csapat kell neki, amelyikben rendszeresen játszik, mondjuk a német másodosztályban vagy a holland elsőben".

Dárdainak a "szünetben" voltak "mesés ajánlatai", de nem bánja, hogy nem állnak sportkocsik a háza előtt, megbecsüli, amit a Herthától kap, nem szórja a pénzt és hiányérzete sincs.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×