Infostart.hu
eur:
353.59
usd:
305.78
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
MĂĄrton GĂĄbor
Nyitókép: TÓTH ELLA

Ezért meglepő Márton Gábor kinevezése

Márton Gábor lett a MOL Fehérvár FC vezetőedzője. A székesfehérvári klub legutóbb 2010 nyarán kezdte magyar edzővel az idényt. Az OTP Bank Liga 2020–2021-es idényében várhatóan a vezetőedzők egyharmada lesz külföldi, beleértve a magyar anyanyelvű, de a (cseh)szlovák futballkultúrában felnőtt Hornyák Zsoltot is.

A Vidi 2010-ben dr. Mezey György irányításával kezdte az idényt, majd a következő tavasszal bajnoki címet nyert, az elsőt története során. Ám a következő szezont már külföldi vezetőedzővel kezdte, mint ahogy azóta mindegyiket. 2011-ben és 2012-ben Paulo Sousa, 2013-ban José Gomes, 2014-ben Joan Carrillo, 2015-ben Bernard Casoni, 2016-ban Henning Berg, majd 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben Marko Nikolics ült az első fordulóban a vezetőedző helyén a kispadon. (A szerb edzőnél csak két legenda, Kovács Ferenc és az Aranycsapat balhátvédje, Lantos Mihály irányította több mérkőzésen a fehérvári klubot az NB I-ben.) Az elmúlt tíz évben irányította ugyan magyar edző a Vidit, előbb beugróként Pető Tamás, majd Horváth Ferenc, de nem a szezon rajtjától.

Márton Gábor kinevezése azt valószínűsíti, hogy lezárult így a Vidinél egy magyar futballtörténelmi szempontból is különleges periódus, korábban soha, még az előző évszázad tízes éveiben brit edzőket szívesen alkalmazó MTK-nál sem fordult elő, hogy egy évtizeden keresztül külföldi trénerrel kezdjen egy csapat a magyar bajnokság legfelső osztályában.

Ilyen szempontból most a Ferencváros a rekorder, amely 2012-ben, Détári Lajos edzői korszakában kezdett legutóbb magyar edzővel bajnoki idényt. Az egykori hétszeres világválogatott középpályást mindössze négy mérkőzés után Ricardo Moniz váltotta, azóta – Máté Csaba 2013. decemberi egymeccses beugrását nem számítva – csak külföldi edzők dirigálták a Fradit. Sorrendben Moniz, majd Thomas Doll és Szerhij Rebrov.

Újpesten 2011 ősze óta jellemzően ugyancsak külföldi edzőkben bíznak a tulajdonosok, Mészöly Géza menesztése óta mindössze Kozma István kapott magyarként vezetőedzői kinevezést, 2013 nyarán. Előtte Zoran Szpisljak, Marc Leliévre, Jos Daerden, majd újra Marc Leliévre, utána Nebojsa Vignjevics, majd Predrag Rogan irányította a lila-fehéreket.

A Bp. Honvédnál 2012-től 2018-ig, Supka Attilától Supka Attiláig volt egy hosszú „külföldi” korszak, amelyben Marco Rossi, Pietro Vierchowod, Jasper de Muijnck, majd újra Marco Rossi, Erik van der Meer és a legutóbbi idényben Giuseppe Sannino is dirigálta a csapatot, a sort két beugró magyar, Simon Miklós (4 meccs) és Csábi József (5 meccs) szakította meg. Ritkán kiemelt érdekesség, hogy a jelenlegi magyar szövetségi kapitány, Marco Rossi 135 mérkőzésen dirigálta a kispesti klubot, nála többször csak idősebb Puskás Ferenc, Tichy Lajos, Komora Imre és Supka Attila volt a Kispest, illetve a Bp. Honvéd vezetőedzője.

A 2020–2021-es idényre készülve tizenegy élvonalbeli klub edzője már ismert, Zalaegerszegen is hamarosan bejelentik, ki foglalja el Márton Gábor helyét. Vélhetően magyar edző kerül a posztra, Végh Gábor tulajdonos azt nyilatkozta, „fiatal, de rutinos magyar edző kinevezése várható”, e mondat ráillik, a legtöbbet emlegetett jelöltekre, Waltner Róbertre és Preisinger Sándorra. Elfogadva, hogy hazai edző kapja a munkát, a következő szezonban a Ferencváros (Szergej Rebrov), a Puskás Akadémia (Hornyák Zsolt), az Újpest (Predrag Rogan) és az újonc MTK (Michael Boris) vág majd külföldi futballkultúrában felnőtt edzővel az idénynek.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×