Infostart.hu
eur:
367.76
usd:
317.36
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
A 2017-es vizes világbajnokság központi budapesti létesítménye, a Duna Aréna 2017. július 13-án este.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Bejelentés: nem maradnak el a magyarországi nagy sportesemények

Nagy Zsigmond, a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgatója szerint a koronavírus-válság után mindent megtartanak.

A koronavírus-járvány miatt a Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) három nagy tavaszi nemzetközi sporteseményére is később kerül sor - utolsóként az egyik legfontosabb hazai rendezvényt, az úszó Európa-bajnokságot halasztották el. Nagy Zsigmond, az NSÜ ügyvezető igazgatója szerint a sport a válság után jóval inkább az emberek szolgálatában állhat majd.

Nagy Zsigmond elmondta, mindhárom esemény

- az úszó-Eb mellett a tenisz FED Kupa-döntő és a Giro d'Italia rajtja -

esetében a partnerekkel együtt a rendezésben érdekeltek.

"Mindez azt jelenti, hogy egy, még nem rögzített későbbi időpontban, a rendezvények tiltására irányuló szükségszerű rendelkezések miatt ellehetetlenült eseményeinket, változatlanul meg tudjuk valósítani" - fogalmazott az ügyvezető igazgató.

Hozzátette, a Nemzeti Sportügynökség által szervezett korábbi nyolc világesemény sikeres megrendezéséből eredő bizalomra és szaktudásra építve a mostani döntések konszenzussal, közös akarattal születtek, nem volt véleménykülönbség a sportszövetségekkel.

Az olimpiáról: megnyugtató lesz a döntés

Nagy Zsigmond, aki évekig a Magyar Olimpiai Bizottság jogi igazgatójaként tevékenykedett, a tokiói olimpia helyzetéről úgy vélekedett, hogy a résztvevők egészsége és biztonsága a legfontosabb. "Az olimpiai mozgalom jelentős jogalanyai a tagországokat képviselő nemzeti olimpiai bizottságok, amelyek a sportolók felkészítésért és részvételéért felelnek. Ez a legfontosabb feladatuk. Ebből egyértelműen levezethető, hogy ez a jog kötelezettséggel is jár együtt, márpedig a sportolók és küldöttségi tagok jóléte, egészsége és biztonsága minden esetben felülírja a versenysport valamennyi jogosítványát és érdekét. Számomra egyértelmű, hogy a magyar sportolók egészsége és biztonsága mindenek felett jár."

Kiemelte, Japán a globális sport és olimpiai család kiemelkedő tagországa, 1964-ben fantasztikus nyári olimpiát rendezett, és 2020-ra is világraszóló szervezéssel, előkészületekkel, innovációval és reformokkal készül.

"Biztos vagyok benne, hogy japán barátaink a valaha volt egyik legpatinásabb olimpiát készítették elő. Vérzik a szívem értük, és nagyon bízom benne, hogy számukra is megnyugtató döntés születik, igazán megérdemlik" - mondta.

Az NSÜ ügyvezető igazgatója szerint ugyanakkor felbecsülhetetlen gazdasági kár keletkezhet az olimpia elmaradásából. Egyedül az NBC tévétársaság 1,2 milliárd dollár reklámot értékesített a tokiói játékokra, a 206 tagország és 28 világszövetség a részvételéért - jegyek, szállás, utazás, logisztika - már jelentős összegeket kifizetett. A tokiói szervezőbizottság hetedik éve működik, jelenleg sok ezer munkavállalóval.

Nagy Zsigmond hangsúlyozta, a járvány végét követően a sport társadalmi helyzete és a sportüzlet is megváltozhat.

"Mélyen hiszek a sport társadalmi szerepében, küldetésében, hiszen a sport nem lehet öncélú. Éppen ezért úgy gondolom,

a sport mint az egészség és jóllét fundamentuma a krízis után meg fog erősödni, bázisa ki fog szélesedni, azonban költséghatékonyabban, gazdaságosabban fog működni,

sokkal inkább az emberek szolgálatában áll majd mint az üzleti szféra érdekeit szolgamódon követve" - nyilatkozott Nagy Zsigmond.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Nagyon minimális emelkedéssel zárt az amerikai tőzsde

Nagyon minimális emelkedéssel zárt az amerikai tőzsde

Eséssel indították a szerdai kereskedést az ázsiai részvénypiacok, miután az olajárak újabb emelkedése felerősítette az inflációs félelmeket, és világszerte feljebb hajtotta az állampapírpiaci hozamokat. A befektetők attól tartanak, hogy az energiaellátás tartós zavarai és a magasabb olajárak lassíthatják az infláció mérséklődését, ezért a jegybankok a korábban vártnál tovább tarthatják szigorúan a monetáris kondíciókat. A kedvezőtlen hangulat már a keddi amerikai és európai kereskedésben is éreztette hatását, a ma reggeli ázsiai kereskedésben pedig az amerikai részvényindexek határidős jegyzései is lejjebb kerültek. Ázsiában a Nikkei és a Kospi is esett, a befektetők a közelgő japán kamatdöntésre, valamint a jen gyengülésére adott esetleges jegybanki válaszra is figyelnek. A Brent ára közben hordónként 96 dollár közelébe emelkedett. A tengerentúlon a nap végére a Dow 0,56 százalékkal, míg az S&P árfolyama 0,46, a Nasdaq-é pedig 0,45 százalékkal emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×