Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
316.18
bux:
149726.44
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Elhunyt a 98 éves magyar úszócsoda

Dr. Bánki Horváth Béla többszörös világbajnok szenior úszó idén már nem indult versenyeken.

Unokája-menedzsere a Facebookon jelentette be, elhunyt a magyar szenior úszás kimagasló alakja, Dr. Bánki Béla, 98 évet élt.

A Délmagyar.hu azt is megtudta, a sportoló pénteken a kórházban hunyt el.

Az 1920. december 20-án Orosházán született sportoló úszóként és vízilabdázóként is tehetséges volt, előbbi sportágban pedig szeniorként rengeteg hazai és nemzetközi érmet szerzett.

2017-ben a budapesti világbajnokságon négyszer is a dobogó tetejére állhatott.

Címlapról ajánljuk
Már szavaznak, köztársasági elnököt választ az Országgyűlés – íme a menetrend
megkezdődött a voksolás

Már szavaznak, köztársasági elnököt választ az Országgyűlés – íme a menetrend

Megkezdődött a köztársasági elnök megválasztási procedúrája az Országgyűlésben, az egyetlen hivatalos jelölt a Tisza által ajánlott Baka András. A Fidesz és a KDNP nem vesz részt az ülésen. Körülbelül egy óra alatt lesz eredmény, utána az új köztársasági elnök rögtön esküt tesz és beszédet is mond – viszont csak a jövő héten foglalja el hivatalát. Íme a pontos menetrend.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×