INFORÁDIÓ 
2019. november 14. csütörtök
Aliz

vízilabda

bajnokok ligája

varga dénes

ftc

varga zsolt

Budapest, 2019. június 9. A Ferencváros BL-győztes vízilabdacsapatának tagjai, miután megérkeztek a Liszt Ferenc-repülőtérre 2019. június 9-én. A Ferencváros csapata június 8-án Hannoverben 10-10-es döntetlent követően ötméteresekkel 14-13-ra legyőzte a címvédő Olympiakoszt, a csapat ezzel története során először megnyerte a Bajnokok Ligáját. MTI/Mónus Márton

Varga Dénessel majdnem megutáltatták a vízilabdát

Infostart / MTI

Hazatért a Ferencváros BL-győztes vízilabdacsapata. Varga Zsolt vezetőedző szerint egy hosszú út végére ért az együttes, amely szombat este Hannoverben elhódította a Bajnokok Ligáját.

"Egy munkának most a végére értünk, persze jön majd a folytatás, de az most legyen a jövő zenéje" - nyilatkozta Varga Zsolt a Kossuth Rádiónak a címvédő Olympiakosz felett ötméteresekkel aratott sikert követően. A tréner hozzátette, ezt a győzelmet ugyanolyan nagy fegyverténynek tartja, mint amikor tavaly a hazai porondon három évig egyeduralkodó, 2017-ben ugyancsak BL-győztes Szolnokot letaszították a trónról. "Ez volt a másik nagy álmunk, óriási élmény ezzel a csapattal dolgozni, és látni a játékosok folyamatos fejlődését."

A győztes Ferencváros játékosai ünnepelnek a bajnoki serleggel a férfi vízilabda Bajnokok Ligája nyolcas döntőjének (final 8) döntőjében játszott FTC-Telekom Waterpolo-Olympiakosz mérkőzés végén Hannoverben 2019. június 8-án. A Ferencváros 10-10-es döntetlent követően ötméteresekkel 14-13-ra legyőzte a címvédő Olympiakoszt, a csapat ezzel története során először megnyerte a Bajnokok Ligáját.
MTI/Kovács Tamás
A győztes Ferencváros játékosai ünnepelnek a bajnoki serleggel a férfi vízilabda Bajnokok Ligája nyolcas döntőjének (final 8) döntőjében játszott FTC-Telekom Waterpolo-Olympiakosz mérkőzés végén Hannoverben 2019. június 8-án. A Ferencváros 10-10-es döntetlent követően ötméteresekkel 14-13-ra legyőzte a címvédő Olympiakoszt, a csapat ezzel története során először megnyerte a Bajnokok Ligáját. MTI/Kovács Tamás

Varga Zsolt a fináléval kapcsolatban megjegyezte, végig higgadtnak kellett maradnia, hiszen több olyan momentuma is volt az összecsapásnak, amin el mehetett volna a döntő. "Az Olympiakosz nagyon jól kihasználta a játékvezetői felfogást, nagyon jól mutatja az erejüket a görögöknek, hogy háromgólos hátrányból is fel tudtak állni."

A Ferencváros vezetőedzője megjegyezte, az Olympiakosz mellett a Pro Reccót, a Barcelonetát tartja még a legerősebb európai csapatoknak, s az, hogy ezek közül kettőt is legyőzött együttese, azt mutatja, megérdemelt győzelmet arattak. Hozzátette, a legerősebb kerete egyértelműen a Reccónak van, de nem mindig a legjobb összeállítású együttes nyer, hanem a legjobb csapat.

A szakvezető kitért arra is, hogy a döntőben az utolsó tíz percet az idejekorán kipontozódott Varga Dénes, később pedig Vámos Márton nélkül fejezték be: "Van egy mondás, hogy mindennek úgy kell lennie, ahogy lennie kell, bár ezt néha nehéz elfogadni.

Amikor Dumi (Varga Dénes) kipontozódott, lehetett látni, hogy az Olympiakosz vérszemet kapott,

de szerencsére volt annyi előnyünk, hogy a végén döntetlen lett. Az ötméteresek során pedig azoknak a játékosoknak kellett megnyerni a párharcot, akik odaálltak, jó volt látni köztük olyanokat, akik hosszú utat jártak, mint például Vogel Soma és Jansik Szilárd" - mondta Varga Zsolt.

Varga Dénes: nincs most kedvem játszani

A torna legértékesebb játékosának Varga Dénest választották: "Megkoronáztuk a szezonunkat, bár

ez a két bíró majdnem megutáltatta velem a vízilabdát, sőt, talán lehet, hogy utálom is (...), nincs most kedvem játszani.

Szerencsére a csapattársaim felnőttek a feladathoz, és megnyerték nélkülem, értem, helyettem. Nagy kő esett le a szívemről, hogy ennek így lehetettem a részese."

Az olimpiai bajnok klasszis megjegyezte, a szezon közben nem úgy sikerültek a nemzetközi mérkőzéseik, ahogyan azt eltervezték, most azonban megmutatták, mire is képesek.

Vogel Somáról szólva a kapitány kijelentette: "felnőtt a feladathoz, és

innentől kezdve úgy kezelem, mint a legjobb magyar kapus".

Varga Zsolt magyar bajnok és kupagyőztes csapata sorozatban a harmadik szezonjában nyert nemzetközi trófeát: 2017-ben és 2018-ban az Eurokupában, ezúttal pedig a BL-ben ért fel a csúcsra. A Ferencváros a sorozat történetének hatodik magyar győztese az OSC (1973, 1979), a Vasas (1980, 1985), az Újpest (1994), a Honvéd (2004) és a Szolnok (2017) után.

Nyitókép: MTI/Mónus Márton
A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018