Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
325.08
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség újonnan megválasztott elnöke (b) és Kemény Dénes leköszönő elnök a szervezet tisztújító közgyűlésén a Duna Arénában 2018. szeptember 30-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Vári Attila: XXI. századi szintre kell emelni az utánpótlásképzést

Központi akadémiai rendszer, szakemberképzés, erős sportdiplomácia, a támogatási rendszer reformja - ezeket említette elsőként az InfoRádióban a Magyar Vízlabda Szövetség új elnöke, amikor a programjáról kérdezték. A 42 éves, kétszeres olimpiai bajnok Vári Attila Kemény Dénest váltja a poszton.

A Magyar Vízilabda Szövetség nagyon komoly mérkőzésmennyiséggel dolgozik a mindennapokban, heti több száz mérkőzést kell a szövetség égisze alatt lebonyolítani - mondta az InfoRádiónak az új elnök, aki épp ezért a folyamatosság fontosságát is hangsúlyozta.

Vári Attila úgy látja, hogy fejleszteni kell, ahogy fogalmazott, XXI. századi szintre kell emelni az utánpótlásképzést.

Kitűnő szakembereink vannak, de meg kell támogatni a munkájukat azokkal a tudományos, technikai újításokkal, amelyeket a többi sportág már alkalmaz.

Példaként említette Vári Attila a táplálkozást és a regenerációt, illetve mindent, ami a modern edzéstudományt jelenti.

A szövetség új elnöke szerint központilag kell segíteni a különböző klubok, egyesületek munkáját azért, hogy legyen egy gerinc, egy fő irányvonal, amelybe azután mindenki belerakja a saját tudását, a saját olyan pluszát, ami például egy-egy régiót jellemez. Az alaplépéseknek azonban egységesnek kell lenniük, hogy a válogatott edzők már kész játékosokat kapjanak, ne kelljen újra az alapoknál kezdeniük - hangsúlyozta Vári Attila, aki szerint, ha nem kell korrekciót végezni a válogatott edzésén, az felgyorsítja, hatékonyabbá teszi a munkát.

Minőségi képzés kell

Nem lehet egyik pillanatról a másikra játékosokat képezni, ez több éves folyamat ugyanúgy mint az edzőképzés folyamata is - hangsúlyozta a szövetség új elnöke. A három olimpiai aranyérem után nagyon sok fiú jelent meg az edzéseken, de nem lett több edző. A hirtelen nagy növekedés Vári Attila szerint óhatatlanul a minőség rovására megy, ugyanakkor végre uszodák is létesülnek, ami nagyon fontos, hiszen ezt a létszámot megfelelő körülmények közt kell edzeni, az edzők munkáját pedig segítenie kell a szövetségnek.

A támogatási rendszer reformja

Vári Attila úgy látja, hogy nem a TAO-t, vagyis a társasági adóból adható támogatások rendszerét, hanem általában a támogatási rendszert kell átalakítani. Mint mondta, a TAO biztos alapot nyújt a fejlesztések megvalósításához, de mellette külön támogatásokkal kell ösztönözni a kis egyesületeket vagy egy-egy olyan eseményt, ami azután a minőségi képzést segíti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×