A négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel volt a leggyorsabb Ferrarijával szombaton, a Forma-1-es Belga Nagydíj harmadik szabadedzésén.
Mögötte a második időt csapattársa, a 2007-es világbajnok finn Kimi Räikkönen autózta, harmadikként pedig - a Vettelhez hasonlatosan eddig négy vb-címet gyűjtő - címvédő és a pontversenyben vezető brit Lewis Hamilton (Mercedes) végzett.
Eredmények (a formula1.com alapján):
pénteken:
A további program:
időmérő edzés 15.00
vasárnap:
futam 15.10
KezdőlapSportBelga Nagydíj: Vettelé a legjobb idő a harmadik szabadedzésen
Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.