Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
322
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Edzés a felújított Császár-Komjádi Sportuszoda ünnepélyes átadása napján, 2017. július 13-án. Az uszoda a 2017-es FINA vizes világbajnokság egyik edzőhelyszíne.
Nyitókép: Máthé Zoltán

Kitiltják a bántalmazást az uszodákból - már él a panaszvonal

Már működik az a telefonszám, amelyen keresztül a gyermekek elleni jogsértéseket jelezhetik az érintett úszók vagy a szülők. A részletekről Danks Emese, a Magyar Úszó Szövetség gyermekvédelmi programjának vezetője beszélt az InfoRádiónak.

Az új gyermekvédelmi program lényege a prevenció, hogy a gyermekek elleni bármiféle bántalmazást - szexuális, fizikai, lelki - felszámoljuk az uszoda környezetéből, a magyar úszásból mondta az InfoRádiónak Danks Emese, a Magyar Úszó Szövetség gyermekvédelmi programjának vezetője.

Danks Emese szerint a program alappillére a jelzőrendszer - gyermekvedelem@musz.hu, vagy a +36303912292-es telefonszám -, amelyen keresztül bejelentést tehet a gyermek, vagy a szülő, ha gyermekét bántalmazzák, zaklatják.

A program vezetője hozzátette, a jelzőrendszeren keresztül tudják a MÚSZ segítségével a felelősségre vonást is elkezdeni.

"Kivizsgáljuk a panaszt, a testület jogosult arra, hogy a Magyar Úszószövetség fegyelmi bizottsága felé javaslatot tegyen"

- mondta Danks Emese.

Tanácsadás

Danks Emese gyermekvédelmi felelős, így a tanácsadó funkciót is ellátja, hiszen nála csörögnek a telefonok, hozzá futnak be az e-mailek.

"Azonnal tudok intézkedni, azonnal jogosultságom van, hogy az edzővel, vagy bárhol ahol a sérelem történt, ott az illetékesekkel felvegyem a kapcsolatot, és kialakítsak egy kórképet" - jegyezte meg.

Fő a biztonság

"A legfontosabb, hogy érezzük magunkat biztonságban, bármi baj van, akkor van kihez szólni, van hova jelezni"

- mondta, és hozzátette, hogy a beérkezett ügy eljut-e a fegyelmi bizottsághoz, az a súlyosságától függ.

A témával csütörtök este fél nyolctól részletesebben is foglalkozik az InfoRádió Vegyesúszás című magazinműsora.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×