eur:
388.74
usd:
361.96
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Gyárfás Tamást újraválasztották a LEN-ben és a FINA-ban

Az Európai Úszó Szövetség vasárnap, Londonban tartotta választó kongresszusát, ahol a Magyar Úszó Szövetség elnökét egyhangú szavazással erősítették meg újabb négy évre a LEN kincstárnoki tisztségében, amely az elnök után, a főtitkárral egyetemben a legtekintélyesebb pozíció - közölte a Magyar Úszó Szövetség.

A 52 tagországot felvonultató közgyűlés döntött: 2017-től kik képviselik Európát a Nemzetközi Úszó Szövetségben (FINA). Gyárfás Tamás itt

is a legtöbb voksot kapta, mellette az elnökként újraválasztott Paolo Barellinek, a görög Dimitrisz Diatheszopulosznak és a brit David Sparkesnak szavaztak bizalmat.

Ha úgy tetszik, Gyárfás Tamás kedvező időszakon van túl, hiszen éppen két hete, amikor bizalmi szavazást kért, 118-1 arányban állt ki mellette a Magyar Úszó Szövetség közgyűlése. A MÚSZ után a LEN-ben és a FINA-ban is közbizalomnak örvend, és 2021-ig bezárólag meghatározó tisztségeket tölt be a világ úszósportjában - olvasható a közleményben.

„Változatlanul a 2017. évi világbajnokság a számomra a legfontosabb, a választási eredmények megfelelő hátteret adnak ahhoz, hogy minden szempontból a várakozásnak megfelelően teljesítsünk – mondta a kongresszust követően Gyárfás Tamás. – Ehhez óriási csapatmunkára, erős összetartásra és bizalomra van szükség.

Nagy jelentősége a különböző tisztségeknek, de a lényeg változatlanul az, hogy az úszóink a korábbiakhoz hasonló sikereket érjenek el, a sportág újabb igazi megmérettetése itt Londonban május tizenhatodikán kezdődik. Igazán akkor leszek boldog, ha a legutóbbi, netanyai rövidpályás Európa-bajnoksághoz hasonlóan a semleges szurkolók már-már dúdolják a magyar himnuszt, hiszen annyit hallották, hogy már a botfülűek is könnyedén belefoghatnak” - olvasható a Magyar Úszó Szövetség közleményében.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×