eur:
393.76
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Steinmetz Barnabás lesz az osztrák vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya

A kétszeres olimpiai bajnok Steinmetz Barnabás lesz Ausztria férfi felnőtt- és juniorválogatottjának szövetségi kapitánya Kárpáti Gábornak, az Osztrák Úszó Szövetség vízilabda-szakágvezetőjének bejelentése szerint.

A sportvezető szerdán, a Digisport televízió Reggeli Start című műsorában elmondta: az osztrák válogatott célja, hogy kijusson a 2018-as, barcelonai Európa-bajnokságra, amelyen - a jövő évi, belgrádi kontinenstornához hasonlóan - 16 csapat vehet részt.

Kárpáti elárulta, hogy a teljes sportági koncepció megvalósításában, például az edzőképzésben is, számítanak a 40 éves Steinmetz segítségére, akitől nem várják el, hogy abbahagyja játékos-pályafutását, tehát a szövetségi kapitányi megbízatással párhuzamosan továbbra is vízilabdázhat a RacioNet-Honvéd színeiben.

Hozzátette: Ausztriában nincs hagyománya a vízilabdának, és a létesítményhelyzet sem kedvező a sportág szempontjából, mivel a legtöbb uszodának csak 25 méteres medencéje van.

A játékosként kétszeres olimpiai, egyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok Steinmetz Barnabás korábban még nem dolgozott vezetőedzőként felnőtt csapat mellett.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×