WBO kispehelysúlyú Európa-bajnoki címmérkőzés:
Bedák Zsolt-Dzsordzsi Gacsecsiladze (grúz) technikai K.O. a 10. menetben
A 30 éves magyar öklöző dominált már az első pillanattól a ringben, még úgy is, hogy nem ugrott neki riválisának, türelmesen bokszolt. Gecsacsiladze tulajdonképpen csak a védekezésre koncentrált, ütést szinte nem is indított, ám még így sem tudta Bedák minden ütését védeni. A második három percben Bedák dominanciája egyre egyértelműbbé vált, jobbal és ballal is talált, grúz riválisa pedig szorult helyzetében mindig előremenekült, csapkodott, s gondot ugyan nem okozott a magyarnak, de így Bedák nem tudta kiütni őt.
A harmadik periódust nagyszerűen kezdte Bedák Zsolt, szép kombinációival úgy tűnt, megfogta Gecsacsiladzét, aki szabálytalanságokkal törte meg lendületét. Ezt követően a magyar öklöző türelmesen várt az újabb lehetőségre, s a szakasz hajrájában villant újra, tiszta horgokkal és felütésekkel talált testen és fejen is, a grúz azonban kibírta a pihenőig. A folytatásban valamivel kiegyenlítettebbé vált a meccs, azonban így is Bedáknak voltak emlékezetesebb pillanatai.
Az ötödik menetet a grúz kezdte aktívabban, az addig tőle látott defenzív boksza támadóbbá vált, Bedák pedig kicsit visszavett az addigi nagy tempóból, az utolsó fél percben azonban ismét a magyar hajrázott jobban. A hatodikban kiegyenlített harc folyt a ringben, valamivel Bedák volt pontosabb, ám fölénye nem volt egyértelmű.
A hetedik periódus Bedák egyértelmű fölényét hozta, különösen az utolsó percben, amikor úgy tűnt, a grúz már meg van fogva - földre is került, igaz, nem ütéstől - azonban nem kellett rá számolni. A folytatásban hasonló forgatókönyv szerint zajlottak a menetek, azaz Bedák rendre az utolsó percekben kapcsolt nagyobb tempóra, amikorra elfogyott riválisa ereje. A kilencedik szakasz hajrájában aztán Gecsacsiladzéra már számolni kellett, a tizedik, utolsó menetben pedig egy gyönyörű jobbcsapott után kiszámolta a grúz bokszolót a mérkőzésvezető.
Bedák Zsolt - egyetlen korábbi veresége mellett - pályafutása 20. győzelmét szerezte, míg riválisa - 13 sikere és egy döntetlene mellett - tizedik alkalommal kapott ki. A Messzi István Sportcsarnokban zajló gála főmérkőzését Erdei Zsolt vívja a szintén grúz Salva Dzsomardasvili ellen vívja szintén a WBO félnehézsúlyú Eb-címéért.
Újabb, hivatalos tájékoztatás Robert Fico állapotáról