eur:
394.03
usd:
364.81
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Zácsik és Juhász remekelt a félszáz közelébe jutott magyar kézilabda-válogatottban

A magyar női kézilabda-válogatott kötelező győzelmet aratott a chilei csapat ellen a kínai világbajnokság második, vasárnapi fordulójában, Szocsouban.

Noha a két csapat még sosem találkozott egymással, nem volt mitől tartani, hiszen a chileiek - akik számára már az is komoly fegyvertény, hogy kijutottak a vb-re - szombaton 51-17-re kikaptak a románoktól. Ezúttal a kisebb combsérüléssel bajlódó Bulath, valamint a szombati, Tunézia elleni csatát is kihagyó Triffa maradt ki a benevezettek közül.

A 2. percig, 2-2-ig tartották a lépést a dél-amerikaiak, aztán Tomori, Vérten és Tóth Kata is duplázott. A 16. percben már kétszámjegyű volt a különbség (14-4). A chileiek támadásban is vérszegények voltak, a megszerzett labdákból pedig gyorsan lehetett könnyű gólokat elérni ellenük. Ha a riválisnak mégis sikerült visszarendeződnie, akkor meg jöttek a szabálytalanságok, kiállítások, és ekkor sem jelentett gondot a védelem feltörése.

A második félidő elején már "közte 20" volt az állás (27-7), pedig szinte csak a fiatalok, vb-újoncok játszottak ekkor. Az egyoldalú csata közben azért csúsztak be hibák is, így fordulhatott elő, hogy negyedóra alatt dobott féltucat gólt Chile, míg az első játékrész 30 perce alatt termelt ennyit összesen. Persze amikor jó volt az összpontosítás, még emberhátrányban is nőtt az előny.

A vb eddig volt könnyű, most már sorra jönnek az erős riválisok. Hétfőn, közép-európai idő szerint 14:15-kor a torna egyik titkos esélyese, a román csapat lesz az ellenfél.

C csoport, 2. forduló:
Magyarország-Chile 48-14 (24-6)
Gól: Zácsik 8/2, Juhász 8, Vérten 7, Szabó 5, Tomori 5/1, Szucsánszki 4/1, Szekeres 4, Tóth K. 3, Kovacsics 2, Orbán 1, Bódi 1, illetve D. Canessa 3, P. Flores 2, Vera 2, Feuchtmann 2, V. Flores 2, Lanos 2, Cajas 1

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×