Infostart.hu
eur:
385.32
usd:
331.86
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv

Eto'o és Messi góljával győzött a Barcelona a BL-döntőben

Eto'o és Messi góljával 2-0-ra győzött a Barcelona a BL-döntőben. Pep Guardiola csapata lett az első, a bajnokságot, az országos kupát és a Bajnokok Ligáját egyetlen hónap (sőt két hét)alatt megnyerő spanyol csapat. A Man United 25 veretlen mérkőzés után kapott ki a BL-ben, s folytatta a rossz sorozatot: továbbra sincs címvédés a Bajnokok Ligájában

Cristiano Ronaldót jó játékosnak tartják. Persze, nem most jöttünk erre rá. Ám megint bebizonyosodott, hogy nagy a reputációja. A római Olimpiai Stadionban a Barcelona szurkolói fülsüketítő füttykoncerttel fogadták a portugál csillag arcának felbukkanását a kivetítőn. Alighanem tőle tartanak a legjobban a katalánok.

A sérültnek mondott vagy vélt játékosok felépültek, így az összeállítások nem keltettek meglepetést. Pep Guardiola, a Barcelona edzője pontosan azt a tizenegyet választotta, amelyiket szinte minden elemző várt Daniel Alves és Eric Abidal eltiltása után. Yaya Touré vonult vissza a védelembe, Sergi Busquets került be a helyére a középpályára.

(Tulajdonképpen csak az volt a kérdés, hogy ő, vagy Seydou Keita fog-e kezdeni. Valószínűbb volt azonban, hogy Guardiola az egykori saját posztjára egy hozzá hasonló alkatú játékost választ.)

Sir Alex Ferguson úgy döntött, Dimitar Berbatovot és Carlos Tévezt is csak a padra ülteti, s így négy középpályással kezd. (Cristiano Ronaldót támadónak véve.) Az egyetlen változást az Arsenal elleni, második elődöntőhöz képest Ryan Giggs a kezdő csapatba kerülése jelentette, a walesi játékos az eltiltott Darren Fletchert pótolja.

Érdekes, hogy csak hét játékos tartotta meg a helyét a Man United kezdő csapatában a 2008-as, moszkvai, a Chelsea elleni döntőhöz képest. Edwin van der Sar, Nemanja Vidics, Rio Ferdinand, Patrice Evra, Michael Carrick, Cristiano Ronaldo és Wayne Rooney maradt, Wes Brown, Owen Hargreaves, Paul Scholes és Carlos Tévez helyére John O'Shea, Anderson, Ryan Giggs és Pak Dzsi Szung került. Természetesen mind a négyen már tavaly is a klub játékosai voltak, Anderson és Giggs csereként be is álltak, mi több, ők ketten lőtték a Man United utolsó két büntetőjét. Moszkvában.

Ha már itt tartunk, természetesen a Barcelona kezdő tizenegyében jóval nagyobb volt a cserélődés a 2006-os, az Arsenal ellen Párizsban megnyert mérkőzéshez képest. Victor Valdés, Carles Puyol és Samuel Eto'o szerepelt csak a három évvel ezelőtti kezdő csapatban is, Andrés Iniesta beszállt a második félidőre.

Ryan Giggs már a harmadik BL-döntőjében lép pályára, de még ezzel sem ő a nap csúcstartója. Edwin van der Sar, a Man United kapusa, miután kétszer játszott már döntőt az Ajaxszal, immár másodszor a Vörös Ördögökkel is játszhat. 1996-ban, Rómában, kikapott tizenegyesekkel a Juventustól.

A Manchester United, védekező felállítása ellenére remek támadójátékkal kezdte a Bajnokok Ligája római döntőjét. Az első nyolc percben játékosai ötször lőttek kapura. Cristiano Ronaldo két helyzetet is kihagyott. 

Ám aztán eljött a Barceloan pillanata: Samuel Eto'o megforgatta a balhátvéd helyén védekező Nemanja Vidicset, majd a rövid, bal alsó sarokba vágta a labdát. Van der Sar nem ért le, csak hozzá tudott érni a labdához. Talán azért háríthatta volna a labdát.

A gól után feljött a Barcelona, magabiztosabbá vált. Mindazonáltal Pique csak nagy nehézségek árán állította meg a Ryan Giggs remek passzával induló, s kifejezetten jól játszó Cristiano Ronaldót. Utóbbi megállapítás nem minősítő körülményt fed, az már igen, hogy az utolsó emberként szabálytalankodó katalán védőnek nem sárga, hanem piros lap járt volna.

A következő negyedóra főleg mezőnyjátékkal telt, nagyobb helyzet nélkül. Feltűnő votl, hogy az angolok védelmének egyik pillére, a szerb Vidics bizonytalankodott. Nem jó ómen a Unitednek, hogy az idény eddigi egyetlen mérkőzése, amelyen "Vida" gyengén futballozott, súlyos vereséggel ért véget (a Liverpool ellen.)

Az első játékrész utolsó helyzete is a Barcelonáé volt: Messi betört a balszélső helyén a büntetőterületen belülre, de belőtt labdáját Van der Sar, igaz, nem könnyen, de összeszedte.

A Barcelonában Andrés Iniesta nagyon jól futballozott az első félidőben, holott a katalánok nem is tritkolták, nem egészséges, beinjekciózott lábbal vállalta a játékot. Erre mondják: mi lenne, ha egészségesen futballozna...

A United a játékrész közben váltott hadrendet, miután Sir Alex észlelte, hogy Wayne Rooney túlságosan elszigetelődik, átállítota csapatát a hagyományos 4-4-2-re. Egyelőre eredmény nélkül.

Carlos Tévez beállt a második félidőre, Anderson helyére. Támadott is vagy három percen keresztül a Man United, de aztán a Barcelona következett. Négy-öt perc alatt eldőlhetett volna a mérkőzés: Henry labdáját, majd Sylvinho beadását is Van der Sar fogta, majd Messi reklamált büntetőt esése után, aztán Xavi lőtt 17 méterről, szabadrúgásból a kapufára.

Sir Alex cserélt, Dimitar Berbatovot küldte be Pak Dzsi Szung helyére, már négy csatáral támadott a United. Vagy legalábbis próbált támadni, mert helyzetig nem jutott. Ellenben a másik oldalon Xavi beadása után a legalább egy métert emelkedő Lionel Messi befejelte a katalánok második gólját.

Messinek ez volt a kilencedik gólja a sorozatban, s egyben az első pályafutása során, amit angol klub ellen szerzett.

A hátralévő percekben a Barcelona már tartotta a labdát, a United inkább néhány kemény belépővel írt mondatokat a meccskrónikába. Dimitar Berbatov volt az angol bajnokok közül a kivétel: ő tiszta helyzetből a kapu fölé fejelt.

A Barcelona megnyerte a döntőt, 2006-ban 2-1-re nyert az Arsenal ellen, 2009-ben sokkal könnyedébben gyűrte le a Manchester Unitedet. Pedig akkor egyértelmű esélyes volt, most nem adtak több sanszot a katalánoknál ötven százaléknál. Ám abszolút megérdemlten nyert Pep Guardiola csapata, s lett az első, aa bajnokságot, az országos kupát és a bajnokok Ligáját is azonos hónapban megnyerő spanyol csapat. A Man United 25 veretlen mérkőzés után kapott ki a BL-ben, s folytatta a rossz sorozatot: továbbra sincs címvédés a Bajnokok Ligájában

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Figyelem: négy napod maradt az 1 milliós támogatás igénylésére, akár 2,5 milliót is kaszálhatsz vele

Figyelem: négy napod maradt az 1 milliós támogatás igénylésére, akár 2,5 milliót is kaszálhatsz vele

Legkésőbb 2026. január 20-án, vagyis kedden igényelhetik az idei 1 millió forintos Otthontámogatást azok a közszolgálati dolgozók, akik meglévő, 2026. január 1-jét megelőzően létrejött lakáshitel-szerződésük törlesztésére vennék azt igénybe. Ez a határidő jogvesztő, érdemes tehát sietni az igényléssel, amelyet a munkáltatónál lehet megtenni. Mivel a támogatás az igénylők bankszámlájára érkezik, és előtörlesztésre is használható a támogatás, akár 2,5 millió forintnyi törlesztőrészletet is meg lehet spórolni egyetlen igényléssel. Mutatjuk, milyen esetekben, illetve személyre szabottabban mekkora lehet az anyagi előny.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×