Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az UEFA elutasította a BL-döntős csapatok fellebbezését

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága a Manchester United, valamint a Barcelona fellebbezését is elutasította, így a Bajnokok Ligája római döntőjében az angolok Darren Fletcher, a katalánok pedig Eric Abidal és Dani Alves nélkül lépnek pályára.

Fletchert az Arsenal elleni elődöntő visszavágóján állították ki, mert utolsó emberként szabálytalankodott Cesc Fabregasszal szemben, míg Abidal hasonló eset miatt kapott piros lapot, igaz, a televíziós felvételek alapján mindkét esetben úgy tűnt, a játékvezető hibázott.

Dani Alves a harmadik sárga lapját kapta a Chelsea elleni második találkozón, így ő is kihagyja a május 27-i finálét.

A Barcelonánál azon is aggódhatnak, hogy a vasárnap sérülést szenvedett Andrés Iniesta felépül-e a döntőre. A középpályás azt mondta: mindenképp játszani akar Rómában.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×