A Manchester United városi riválisa ellen léphet közelebb ahhoz, hogy sorozatban harmadszor is a Premier League bajnoka legyen. A City idegenben gyengén szerepel az idényben, noha az utóbbi fordulókban kétségtelenül javult a formája. Ennél is fontosabb, hogy tavaly (éppen, amikor a United a müncheni tragédia 60. évfordulójára emlékezett) a City nyerni tudott az Old Traffordon. Aligha kell külön említeni: a City menedzsere, Mark Hughes pályagutása egy bizonyos szakaszában Sir Alex Ferguson Manchester Unitedének játékosa volt.
A Citynek van még halvány esélye a nemzetközi kupaszereplés elérésére, de a Polgárok számára e meccsen ennél is nagyobb motiváció önmagában a tény, hogy az ellenfél a Man United. A két csapat között a mostani a 115. derbi lesz.
Az Emirates Stadionban a két, a Bajnokok Ligája-kiesés miatt csalódott csapat találkozik majd a forduló londoni derbijén. Az Arsenal számára ez utolsó esély, hogy a Chelsea nyomába eredjen, győzelme esetén három pontra csökken a különbség az utolsó két fordulóra. Az Ágyúsok 21 bajnoki mérkőzés óta veretlen. Az Ágyúsokhoz visszatér a BL-ben nem szerepeltethető Andrej Arsavin, akit pénteken április legjobb játékosának választottak a Premier League-ben.
A Liverpool győzelmi kényszerben játszik a West Ham United otthonában: ha pontokat veszít, végleg lemondhat a bajnoki cím megszerzéséről. Xabi Alonso még nem fog tudni játszani, megszenvedi még Joey Barton durva belépőjét a legutóbbi fordulóból, Fernando Torres és Javier Mascherano ellenben visszatér a csapatba.
ANGLIA, Premier League, 36. forduló
Fulham-Aston Villa
Everton-Tottenham
West Bromwich-Wigan
Bolton-Sunderland
Hull City-Stoke
Blackburn-Portsmouth
West Ham-Liverpool
Manchester United-Manchester City (vasárnap)
Arsenal-Chelsea (vasárnap)
Newcastle-Middlesbrough (hétfő)A Serie A-ban az Inter akár már vasárnap célba érhet, ha, miután szombaton nyer a Chievo ellen, ki tudja szurkolni, hogy városi vetélytársa, a Milan ne nyerje meg a San Siróban a Juventus elleni rangadót. José Mourinho Portugália és Anglia után Olaszországban is bajnok lehet. Az Inter sorozatban a negyedik bajnoki címe előtt áll, ennél jobb sorozatra csak a harmincas években a Juventus, a negyvenesben pedig a Torino volt képes.
A fekete-kékek Veronában a Chievo ellen játszanak vasárnap délután. A Chievo a legutóbbi 17 meccsén csak háromszor kapott ki, hazai pályán veszélyes ellenfél lehet - főleg, ha arra gondolunk, ha ara gondolunk, hogy az Inter kiemelkedően legjobb mezőnyjátékosa, Zlatan Ibrahimovic az eltiltása miatt nem játszhat. Mario Balotelli lesz így a vendégek egyetlen csatára, Sztankovics és Figo támogatja majd őt.
A forduló záró meccse a Milan és a Juve presztízsrangadója, amely nagyjából, hazai siker esetén, eldöntheti a második helyet is. A torinóiak az utóbbi hetekben gyengén szerepeltek, ráadásul szinte forr az indulatoktól az öltöző. A keret nagy változások előtt áll. A két csapat formájában nagy különbség van: a Milan az utóbbi öt fordulóban minden meccsét megnyerte, a Juve ebben a periódusban egyen sem győzött
A Milanban, az előzetes összeállítás alapján, Pato még nem épült fel teljesen, Inzaghi lesz az ék. Ronaldinho továbbra sem fér be a kezdő csapatba. Maldini és Favalli a két középső védő. A tervezett csapat: Dida; Zambrotta, Maldini, Favalli, Jankulovski; Beckham, Pirlo, Ambrosini; Kaka, Seedorf; Inzaghi.
A Juventusban Amauri ismét kezdhet, nem csoda, az őszi mérkőzést, amelyen 4-2-re nyert a Juve két góljával ő nyerte meg. Egyébként az volt talán az eddigi legjobb meccse a Juventusban. Kimarad viszont az edzőjével összeveszett Mauro Camoranesi, s nem jut hely a Lecce ellen két gólt is szerző Pavel Nedvednek. Claudio Ranieri tervezett tizenegye: Buffon; Zebina, Legrottaglie, Chiellini, Molinaro; Marchionni, Zanetti, Poulsen, Giovinco; Amauri, Del Piero. Utóbbi (Alex Del Piero) izgalmas és mozgalmas héten lesz túl a rangadó végén: kedden megszületett második gyermeke, a kislánya, Dorotea.
OLASZORSZÁG, Serie A, 35. forduló
Sampdoria-Reggina (szombat)
Lazio-Udinese (szombat)
Chievo-Inter
Catania-Fiorentina
Atalanta-Genoa
Cagliari-AS Roma
Siena-Palermo
Lecce-Napoli
Torino-Bologna
AC Milan-JuventusA Barcelona már vasárnap este bajnok lehet, ha megnyeri a Villarreal elleni mérkőzését, a Madrid pedig bukik a Valencia ellen. A katalánok szerdán BL-elődöntőt játszottak, s bár továbbjutottak, Londonban meg sem közelítették a Bernabéuban mutatott, a Madrid elleni 6-2-t hozó formájukat. Ugyanakkor hazai pályán nyilvánvalóan esélyesebbek a Villarreal ellen, még az sem lenne nagy csoda, ha a spanyol gólcsúcshoz még hiányzó hét gól többségét meglőnék már vasárnap este.
Igaz, Thierry Henry hiányozni fog, a francia csatár játéka még a BL-döntőben sem biztos. A Barça továbbra is nehéz periódusban van: szerdán a Spanyol Kupa döntőjét játssza a Bilbao ellen, aztán május 27-én következhet a BL-döntő, a Manchester United ellen.
A Real Madrid esélye a bajnoki címre már inkább csak elméleti, a második helyet pedig már nem veheti el a Sevilla a fehérektől. Lassan az új idénnyel már többet foglalkoznak a Bernabéuban, mint a mostanival. Juande Ramosnak lejár nyáron a szerződése, az edző szerint sorsa az új elnök kezében van.
A Marca, a legnagyobb példányszámú spanyol sportnapilap megszavaztatta olvasóit arról, kiket látnának szívesen a mostani keretből az újban is, illetve kiknek a távozását szeretnék, ebből következően. A szavazás meglepő eredményt hozott: a szurkolók fiatalítást, nagy változásokat akarnak, de a mostani alaptizenegyből csak Fabio Cannavaro és Gabriel Heinze távozását akarja a többség.
Kettejük mellett Fernando Gago és az ikon, a csapatkapitány Raúl maradása mellett éppen ötven százalék volt. A legtöbben Lassana Diarra, Iker Casillas és Gonzalo Higuaín maradása mellett "kampányoltak", csak ők kaptak 90 százalék feletti igen szavazatot.
SPANYOLORSZÁG, Primera Division, 35. forduló
Sevilla-Mallorca (szombat)
Athletic Bilbao-Betis (szombat)
Valencia-Real Madrid (szombat)
Recreativo-Deportivo
Málaga-Racing
Almería-Sporting
Valladolid-Numancia
Getafe-Osasuna
Barcelona-Villarreal
Atlético Madrid-Espanyol
4
A német Bundesligában eljöhet a Bayern ideje: a listavezető Wolfsburgra nagyon nehéz mérkőzés vár Stuttgartban, a Hamburg (különös véletlenként éppen három nappal a Werder ellen elbukott UEFA-kupa-elődöntő után) Brémában kísérli meg az éllovasok nyomába eredést, míg Dárdai Pál csapata, a Hertha a Bochumot fogadja.
Stuttgartban a tavasz legjobb két csapata lép pályára: az őszi idény után még csak a kilencedik és a tízedik helyen álló két csapat 34, illetve 30 pontot szerzett eddig tavasszal. A hazaiaknál Mario Gomez, a vendégeknél Edin Dzeko és Grafite futballozik rendkívüli góllövő formában. Kérdéses, a Wolfsburgnál mekkora zavart okozott (ha okozott), hogy az edző, Felix Magath bejelentette, hogy az idény végén a Schalkéhoz szerződik, még akkor is, ha a Wolfsburg esetleg megnyeri a bajnokságot.
A Wolfsburgnak egyébként bitang nehéz a sorsolása, a stuttgarti rangadó után a következő héten a nagy formába lendült Dortmundot fogadja, aztán a Hannoverrel, majd a Werderrel játszik. A Bayern ellenfelei: Leverkusen, Hoffenheim, majd végül Stuttgart. A Hertha a Kölnhöz megy, a Schalkét fogadja, majd a Karlsruhénél zárja az idényt. Ez tűnik a legkönnyebb sorozatnak, de a berliniek hátránya négy pont a Wolfsburggal szemben.
NÉMETORSZÁG, Bundesliga, 31. forduló
Leverkusen-Bielefeld 2-2
Stuttgart-Wolfsburg
Cottbus-Bayern
Hertha-Bochum
Dortmund-Karlsruhe
Hoffenheim-Köln
Hannover-Frakfurt
Werder-Hamburg (vasárnap)
Mönchengladbach-Schalke (vasárnap)






