Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
326.23
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Megnyílt a telki edzőközpont

Szombaton hivatalosan megnyílt a Magyar Labdarúgó Szövetség telki edzőközpontja. Az ünnepségen Joseph Blatter, a nemzetközi, Michel Platini, az európai, illetve Kisteleki István, a magyar szövetség elnöke, valamint Nikházy Márk U20-as válogatott játékos vágta át a nemzeti színű szalagot.

A beruházás összértéke közel hárommilliárd forint volt, és a 2007 áprilisi alapkőletételt követően bő két év alatt valósult meg. A központban - amelynek létrejöttét a FIFA és az UEFA is támogatta anyagilag - három nagypálya, valamint a futsalosoknak egy kézilabdapálya, továbbá egy szálloda áll rendelkezésre, de a létesítmény a "hagyományos" futballisták mellett edzéslehetőséget biztosít a strandlabdarúgók és lábteniszezők számára is.

A meghívott vendégekre - köztük Erwin Koeman szövetségi kapitányra és testvérére, az egykor szintén kiváló futballista Ronaldra, valamint Frank Rijkaardra - egyöntetűen mély benyomást tett a hivatalosan Globall Football Park and Sporthotel nevet viselő edzőcentrum, Platini pedig azt mondta, hogy "Ez a központ kitűnő alapot jelent a további fejlődéshez, melynek révén Magyarország ismét futball nagyhatalommá válhat".

A megnyitót megelőző sajtótájékoztatón Blatter dicsérte a magyar labdarúgást és a telki komplexummal kapcsolatban megjegyezte, hogy szerinte egy tízmilliós országtól ennek megvalósítása hatalmas dolog. Egyben hivatalosan is bejelentette, amit pénteken, Bajnai Gordon miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után már tudni lehetett, nevezetesen azt, hogy a FIFA Puskás-díjat alapít, melyet először a jövő januári hagyományos gálán adnak át.

Kisteleki a létesítmény fenntartásáról beszélt, bár éves költségeket nem árult el:

"Ennek a komplexumnak a létrehozása hosszú távon megéri a befektetést a szövetségnek. Az állam nem vett részt a megvalósításban, s az üzemeltetésében sem fog. Az egész edzőközpont az MLSZ százszázalékos tulajdonában van" - mondta.

A telki központ első hivatalos rendezvénye a vasárnap 10 órakor kezdődő MLSZ-közgyűlés lesz.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Medián: A Tisza-szavazókat jobban érdekelte a költségvetés, mint a fideszeseket, de az elszámoltatás mindent vitt

Medián: A Tisza-szavazókat jobban érdekelte a költségvetés, mint a fideszeseket, de az elszámoltatás mindent vitt

Az elmúlt napokban több fideszes politikus is azt állította a kormányról, hogy különböző ügyek napirendre emelésével próbálja elterelni a figyelmet a 2027-es költségvetésről. Dömötör Csaba európai parlamenti képviselő szerint például az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának az volt a célja, hogy ne a büdzséről beszéljenek az emberek, Takács Péter fideszes országgyűlési képviselő szintén figyelemeltereléssel vádolta a kormányt. A Medián friss közvélemény-kutatása ugyanakkor azt mutatja, hogy a Tisza-szavazókat valamivel nagyobb arányban foglalkoztatták a költségvetési kérdések, mint a fideszeseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×