A fővárosi együttes a 6. percben Drenthe góljával vezetést szerzett, de a hazaiak fordítani tudtak.
A Betis városi riválisa, az FC Sevilla is sikerrel zárta a napot, 4-2-re győzött Barcelonában az Espanyol ellen.

Mintegy 100 milliárd forinttal kevesebbet, 3510 milliárd forintot költhet a kormány 2027-ben az adósságszolgálattal kapcsolatos kiadásokra, mint az idén – derül ki a pénteken benyújtott költségvetési törvénytervezetből. A dokumentum szerint a devizakötvények kamatára többet fordítana Magyarország, a forintkötvényeken nagyjából 170 milliárd forintot spórolna, miközben a lakosságnak az ideihez hasonló, 800 milliárd forint körüli kamatot fizetne ki. Mindezek alapján fokozatosan, de már megjelenhet az idei hozamcsökkenés a kamatkiadásokban, majd a következő években a kormány arra számít, hogy fokozatosan egyre többet spórolna meg ezen a tételen a költségvetés.
Trippon Mariann szerint a 2032-es euróbevezetés sem elrugaszkodott elképzelés, ám ehhez nem elég a költségvetés rendbetétele, a gazdaság versenyképességét is erősíteni kell.
Investors have reacted to possible tougher scrutiny of data centre construction and the AI industry.