Infostart.hu
eur:
362.78
usd:
322.36
bux:
145194.03
2026. október 16. péntek Gál

Frenkl: Egy esélyes sportoló nem kockáztatna a doppinggal

Azok az országok, illetve sportágak, amelyek nem ratifikálják a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) doppingkódexét, nem vehetnek részt a jövő évi pekingi olimpián. Frenkl Róbert sportorvos szerint a valóban esélyes versenyzők esetében nem valószínű, hogy doppingszerekhez nyúlnának.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) létrehozásának célja az volt, hogy egységes irányba tereljék az addig szétágazó erőfeszítéseket - mondta az InfoRádiónak Frenkl Róbert.

A sportorvos kiemelte, hogy a megfogalmazott szabályokat az olimpia előtt az országoknak el kell fogadniuk. Hozzá kell járulni ahhoz, hogy a WADA behatoljon a nemzeti sportszövetségek felségterületére, és minden résztvevőt ellenőrizhessen - tette hozzá.

Kiemelten szerepel a hormonális dopping


Frenkl Róbert hangsúlyozta: a WADA doppingkódexének iránymutatásai között kiemelten szerepel a hormonális dopping, amely az erősportokban fordul elő leggyakrabban. Felhívták a figyelmet az anabolikus sztreoidokra, valamint az egyéb hormonokra, mint például a tesztoszteronra, amit állítólag a pekingi labor tökéletesen ki tud mutatni - közölte.

A sportorvos kiemelte, hogy a doppingkódex foglalkozik az állóképességi doppinggal, az antiasztmatikus szerekkel, valamint a vízhajtókkal.

Bárkit bármikor ellenőrizhetnek

A WADA az összes olimpikont bármikor ellenőrizheti, és az ügynökség rendelkezésére kell állniuk - mondta Frenkl Róbert. Hozzátette: ha egy sportolót doppingvétségen érnek, az orvost és a gyúrót is megbüntetik.

Már a magyar szabályozás is összhangban van a nemzetközivel, ugyanis a NADO végzi a vizsgálatokat, és minden mintát akkreditált laborban ellenőriznek - közölte a sportorvos.

Frenkl Róbert úgy vélekedett, egy igazán éremesélyes versenyző nem kockáztatna azzal, hogy doppingol.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Ezzel a módszerrel rengeteg pénzt kereshetsz a tőzsdén - Most újra működhet!

Ezzel a módszerrel rengeteg pénzt kereshetsz a tőzsdén - Most újra működhet!

A tőzsdén sokszor a legegyszerűbb stratégiák bizonyulnak a leghatékonyabbnak. Vannak ugyanis olyan visszatérő lehetőségek, amelyek felismerésével a befektetők újra és újra komoly nyereséget érhetnek el. Most egy olyan részvényre bukkantunk, amelynél az elmúlt időszakban már többször is kiválóan működött ez a módszer. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×