Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
324.23
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Nem mondtak csődöt a Real BL-specialistái

Hazai sikerrel kezdte meg szereplését a címvédő Milan és a spanyol bajnoki éllovas Real Madrid is a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján. A madridi együttesben Raúl és Van Nistelrooy - ahogy a BL-ben már annyiszor - most is eredményes volt. A legelégedettebb a Valencia csapata lehet, mivel Villa góljával Gelsenkirchenben tudott győzni.

A Sahtar Doneck csatára, Brandao szerezte a 2007-2008-as Bajnokok Ligája sorozat első gólját. Az ukrán klub brazilja, az utóbbi öt esztendőt tekintve ezzel Zlatan Ibrahimovic (2002), Michael Silvestre (2003), Vicente (2004), Florent Sinama-Pongolle (2005) és Andrés Iniesta (2006) nyomába lépett. Érdekes, hogy 2005-ben és 2006-ban a címvédő játékosa szerezte az első gólt. Közel jártunk ehhez most is, hiszen alig négy perccel a donyecki nyitó találat után már a Milan is vezetett, Andrea Pirlo révén.

Pennant butasága után jó volt a döntetlen a Liverpoolnak


Az A csoportban a Porto már a 9. percben vezetett: Pepe Reina, a Liverpool kapusa szabálytalankodott a tizenhatoson belül Tarik Sektiouival. A szlovák Lubos Michel habozás nélkül megítélte a büntetőt, az argentin Lucho González pedig éppen olyan természetességgel gólra váltotta a helyzetet. Nem zavarta, hogy Európa egyik legjobb "tizenegyes-ölője" nézett vele farkasszemet.

A Liverpool azonnal más sebességre kapcsolt, s a 17. percben Dirk Kuyt - Steve Finnan szabadrúgása, majd Sami Hyypiä fejese után - máris megtermelte teljes 2006-2007-es BL-gólmennyiségét. A folytatás kiegyenlített játékot hozott, majd a 63. percben, buta szabálytalansága miatt, a liverpooli Jermain Pennant megkapta a második sárga lapját.

A tízfőnyire csökkent angol csapat ellen a Porto mezőnyfölénybe került, de leginkább veszélytelen szögletekig jutott. A Liverpool, a körülményeket is figyelembe véve, tökéletesen elégedettnek tűnt a döntetlennel.

A török válogatott kapusa két gólt kapott

A csoport másik mérkőzésén az Olympique Marseille sokáig nem tudta feltörni a török Besiktas védelmét. A 76. percben igen: Samir Nasri a kapufát érintő szöglete után az előrehúzódott Julien Rodriguez közelről Hakan Arikan hálójába küldte a labdát. Azzal el is dőlt a mérkőzés, Djibril Cissé szólógólja már "csak" a gólkülönbséget növelte.

A Chelsea meglepő döntetlene a Rosenborg ellen

A B csoportban született a játéknap legnagyobb meglepetése: a Rosenborg döntetlent játszott a Stamford Bridge-en, a Chelsea ellen. A norvégok a finn védő, Mikka Koppinen fejes góljával vezetést szereztek az első félidő vége felé. A Chelsea tavasszal többször került ilyen helyzetbe - most azonban nem tudott fordítani.

Legalább kiegyenlíteni igen: Florent Malouda beadása után Andrij Sevcsenko fejelte a kapuba a labdát. Tavaly kiderült, a Chelsea eredményessége elsősorban Didier Drogbától, másodsorban Frank Lampardtól függ. Most egyikőjük sem játszott - nem is tudott nyerni José Mourinho csapata.

Meglepően kevés néző, "mindössze" 25 ezer látta a mérkőzést a Stamford Bridge-en - talán a Kékek hívei is túl könnyű mérkőzésre számítottak.

A második mérkőzésen lehet, hogy a Valencia már most nagyon közel került a továbbjutáshoz - ám az biztos, hogy nagyon fontos három pontot szerzett Gelsenkirchenben. A találkozó egyetlen gólját David Villa szerezte meg, részben alighanem a rosszul kifutó Schalke-kapus, Neuer hibájából.

A C csoportban a Real Madrid legyőzte a helyenként ügyes ellentámadásokkal operáló Werder Brement. A győzelem fő részese a több jó védést is bemutató Iker Casillas mellett az egyaránt gólt és gólpasszt is jelző Raúl és Van Nistelrooy volt.

Van Nistelrooy 50. BL-gólja

A csapatkapitány szerezte meg a mérkőzés első gólját, Van Nistelrooy a bal oldalról küldött labdáját fejelte a jobb kapufa mellé - belülre. A németek egy perccel később kiegyenlítettek: Egy ugyancsak a bal oldalról érkező beadásra érkezve Sanogo megelőzte Metzeldert, s a kapuba lőtt.

A Madrid már az első félidőben megszerezhette volna újra a vezetést, de Van Nistelrooy kétszer is késlekedett a lövéssel. A holland a második félidőben is kihagyott két helyzetet, de aztán az ő góljával nyerte meg a királyi klub története 300. mérkőzését a bajnokok tornáján. Raúl az 57., Van Nistelrooy az 50. gólját érte el a BL-ben. Utóbbi találata a Real Madrid 250. gólja volt a királykategóriában.

Ballotta új csúcsa

A csoport másik mérkőzésén, zárt kapuk mögött, döntetlen született: az Olympiakosz Galletti góljával vezetett, de a Lazio Zauri révén kiegyenlített. A római "Sasok" kapuját a 43 éves és 168 napos Marco Ballota védte. A hálóőr csúcstartó lett a Bajnokok Ligájában, Alessandro Costacurta rekordját döntötte meg, aki 40 éves és 211 napos volt tavaly, az AEK Athén elleni mérkőzése napján.

A D csoportban esett a legtöbb gól: két mérkőzésen öt. Ugyancsak közös sajátosság, hogy mindkét találkozó már az első félidőben eldőlt, a Milannak 24, a Sahtarnak mindössze 9 perc kellett a kétgólos előny megszerzéséhez.

A Sahtar meglepően simán nyert

Donyeckben Brandao gólja után négy perccel az olasz Lucarelli is megszerezte a magáét, s a Celtic nem tudott ezekre válaszolni. A második félidőben a skótok kisebb fölényben játszottak, legalábbis ami a labdabirtoklást illeti. Mert a négy brazillal felálló Sahtar támadásai veszélyesebbek voltak.

Andrea Pirlo volt a mérkőzés legjobbja Milánóban. Remek szabadrúgással juttatta előnyhöz csapatát a kilencedik percben, majd ő hozta helyzetbe Filippo Inzaghit a második találat előtt. A legutóbbi BL-döntőt is eldöntő csatár immár mindössze öt gólnyira van attól, hogy európai labdarúgó-kupák 52 éves történetének legeredményesebb játékosa legyen. Nuno Gomes a 92. percben szépített - ez a találat már nem sokat számított.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken csütörtök reggel az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek voltak az esések. A magyar tőzsde felülteljesítő volt a csütörtöki kereskedésben, a vegyes nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel zárta a napot a Budapesti Értéktőzsde, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az amerikai tőzsdék átmeneti lejtmenet után, ami elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat érintette, végül összességében pluszban zártak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×