eur:
389.72
usd:
362.19
bux:
0
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Alig férnek el a sztárok a Barcelonában

Fabio Capello menesztését egyelőre még nem követi játékosmozgás a Real Madridnál, sokkal zajosabb az élet a nagy riválisnál. A Barcelona egy hét alatt három, a legutóbbi világbajnokságon is szerepelt játékost szerződtetett.

Közülük Thierry Henry szerződtetésének a híre nem újdonság, de az elmúlt 24 órában a világbajnoki ezüstérmes, az előző szezonban az Olympique Lyonnal francia bajnoki címet nyert Eric Abidal, valamint az elefántcsontparti Yaya Touré is a Barça tagja lett.

Abidalt a Milan is szerette volna megszerezni, de a katalán klub lett a befutó. Szülei éppen úgy a karibi szigetvilágból származnak, mint Thierry Henrynak, és egyébként éppen úgy az AS Monacóban mutatkozott be a francia első osztályban, mint új klubtársa.

Bár lyoni születésű, 20 évesen még nem az OL-ben, hanem Lyon-la-Duchère harmadosztályú együttesében kergette a labdát. Onnan igazolta a Monaco, amelyben 2000. szeptember 16-án mutatkozott be a D1-ben. Két évet töltött aztán a Lille-ben, majd hármat az Olympique Lyonban.

Tizennégy millió euróért került a Barcelonához, kétéves szerződést kötött. Õ lesz az első számú balhátvéd, miután Giovanni van Bronckhorst visszaszerződött a Feyenoordhoz, és a katalán klub lemond Sylvinhóról is.

A 24 éves Yaya Touré igazi világvándor. Az abidjani ASEC futballakadémiájának neveltje, majd két és fél évet töltött a belga Beverennél. Közben járt például az Arsenalnál is próbajátékon, sőt, bátyjával, az egyelőre híresebb Kolóval játszott is egy csapatban, egy ausztriai edzőtáborozáson. 2004 januárjában a Beveren eladta az ukrán Metalurh Donecknek, ahonnan, másfél éve megvásárolta a görög Olympiakosz Pireusz.

A 2006-2007-es szezont pályafutása ötödik állomáshelyén, Monacóban töltötte. Jól futballozott, szinte biztosra volt vehető, hogy egy tekintélyes kérő hívja majd a nyáron. A Barcelona történetének első elefántcsontparti válogatottja lett, akit Didier Drogba, a honfitárs "az új Vieiraként" emleget.

Hármójuk megszerzésével még nem zárult le a Barcelona erősítési hadművelete, állítólag Cristian Chivu is nagyon közel áll már ahhoz, hogy aláírhassa a szerződését. A katalán klubnak az Interrel kell megvívnia az AS Romából biztosan távozó román védőért. Ára 18 millió euró körül van.

A 26 éves Chivu korábban a CSM Resita, az Universitatea Craiova, az AFC Ajax, majd az AS Roma játékosa volt. Azon kevés világklasszis futballista egyike, aki aktív dohányos.

Ha őt nem sikerülne megszerezni a Barcelonának, a katalánok "B tervében" a portugál Andrade (Deportivo La Coruna) és a brazil Pepe (FC Porto) megszerzése szerepel.

Egyelőre terv még Frank Lampard megszerzése, de miatta hajlandó lenne a Barcelona áruba bocsátani Decót. A brazil-portugál távozásának valószínűségét erősíti, hogy nemrégiben bírálta a vezetőséget.

A Decóért kapott összegből a katalánok szívesen megvennék Frank Lampardot. Így festhet a következő szezon Barcelonája: Victor Valdés - Zambrotta, Puyol, Chivu, Abidal - Xavi, Touré (Lampard?) - Messi, Ronaldindo - Henry, Eto'o.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×