Infostart.hu
eur:
363.54
usd:
314.73
bux:
149728.16
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Montoyát még nem rúgták ki

A korábbi szakírói véleményekkel ellentétben egyáltán nem kizárt, hogy a kolumbiai Juan Pablo Montoya a következő szezont is a Forma-1-es McLaren csapatnál kezdi.

Martin Whitmarsh, a wokingiak ügyvezetője azt mondta, hogy a csapat továbbra is bízik Montoyában, aki egy éve éppen a Brit Nagydíjon szerezte meg első futamgyőzelmét a McLarennel, a hétvégén pedig a tavalyi siker megismétlésére készül.
/>
/>Whitmarsh hangsúlyozta: reális esély van arra, hogy a kolumbiai pilóta lesz a spanyol Fernando Alonso csapattársa 2007-ben.
/>
/>Az elmúlt másfél évet mérlegre téve, Montoya elmaradt jelenlegi csapattársától, a finn Kimi Räikkönentől, ráadásul az utóbbi hetekben adott interjúiból úgy tűnt, hogy megromlott a viszonya a csapattal.
/>
/>A McLaren és a Mercedes vezetői az elmúlt fél évben hangsúlyozták, hogy Räikkönent látnák szívesen Alonso mellett, így a mostani Whitmarsh-nyilatkozat akár arra is utalhat, hogy már a wokingiak irányítói sem bíznak a finn klasszis megtartásában.
/>

Címlapról ajánljuk
Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság (Ab) érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP által beadott indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők kapcsán az időkorlát és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×