Infostart.hu
eur:
362.84
usd:
313.28
bux:
150574.33
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Rooney egyre közelebb a vébé-részvételhez

Wayne Rooney, a labdarúgó-világbajnokságra készülő angol válogatott lábközépcsont-törést szenvedett csatára kedden együtt melegített csapattársaival, ezt követően pedig edzésen vett részt a szigetországi alakulat mittelbergi vb-táborában.

Wayne Rooney még április 29-én, csapata, a Manchester United Chelsea-vel vívott bajnoki mérkőzésén törte el a lábát. Bár először még világbajnoki részvétele is veszélybe került, a 20 éves játékos lába a vártnál gyorsabban gyógyult.

Az angol futball egyik legnagyobb sztárja kedden már kocogott és néhány sprintet is futott Ivan Carminati, az angol alakulat erőnléti edzőjének felügyelete mellett, aztán megpróbálkozott néhány 20-30 méteres passzal.

Wayne Rooneynak szerdán haza kell térnie Manchesterbe, ahol újabb vizsgálatra kerül sor. A teszt eredménye alapján dől el véglegesen, hogy játszhat-e a vb-n, és ha igen, mikortól.

Az angolok az első mérkőzésüket szombaton játsszák a paraguayiakkal, azt követően pedig Trinidad és Tobago, majd pedig Svédország csapatával találkoznak a B csoportban.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült
frissülő cikk

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 14. 11:44
×
×