Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

A Honvéd kiütötte a Vasast

A férfi vízilabda-bajnokság döntőjének harmadik mérkőzésén a Honvéd 15-5-re kiütötte a Vasast a Kőér utcai uszodában, ezzel 2:1-re szépített az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharcban.

Villámrajtot vett a Honvéd, a Vasas-kapufák sorjázása közepette a vendéglátók kétszer egymás után betaláltak, a játékrész végére pedig a kétszeres olimpiai bajnok Kiss Gergely duplázása révén 4-1-re húzott el a hazai csapat.

A folytatásban egy másik kétszeres ötkarikás aranyérmes, az angyalföldi Steinmetz Barnabás bombázott a bal felsőbe, de a triplázó Kiss tartotta a különbséget, a válogatott társ, Biros Péter pedig jelezte: lassan kilábal a sérülés utáni hullámvölgyből (6-2).

Miután a kép nem változott, a harmadik nyolc percre négygólnyi (8-4) Honvéd-előny birtokában fordultak a csapatok. A Vasas még megpróbált visszazárkózni, de hatástalan akciói, az egyre fokozódó elbizonytalanodás (még kettős emberelőnyt is elpuskázott a piros-kék együttes) logikus következményeként mind jelentősebb hátrányba került a kihívó.

Ugyanakkor a bajnoki címvédő - a 10-8-ra, majd 9-8-ra elveszített első két meccs után - önmagához képest javuló játékkal, fokozatosan növelve előnyét végül kiütéssel, 15-5-re diadalmaskodott a teljesen összezuhanó Vasas felett, így 2-1-re módosított a párharc állásán. Ám még kétszer nyernie kell(ene) titulusa megvédéséhez.

A negyedik összecsapását csütörtök este rendezik a Komjádi uszodában.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×