Infostart.hu
eur:
388.53
usd:
330.75
bux:
110730.16
2025. december 22. hétfő Zénó

Amerika és Kína újra tárgyal, az európai vezetők az uniós tisztségekről alkudoznak - a nap hírei

Elhunyt Ungvári Tamás Széchenyi- és József Attila-díjas író, műfordító. Sajtóértesülés szerint megállapodás jött létre, hogy nem Manfred Weber lesz az Európai Bizottság következő elnöke. Csaknem 10 ezren vettek részt az idei Balaton-átúszáson. 

Elhunyt Ungvári Tamás. A Széchenyi- és József Attila-díjas író, műfordító, irodalomtörténész 88 éves volt. Ungvári Tamás 1970-től a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa, 1975-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense, egyetemi tanára, később több külföldi egyetem vendégprofesszora is volt. Ötvennél több önálló könyve jelent meg, regények, tanulmányok, esszék, továbbá számos színdarabot és regényt fordított magyarra. Budapest díszpolgárát a Főváros saját halottjának tekinti.

Vasárnap egyeztetnek ismét Brüsszelben az uniós tisztségek betöltéséről a tagállamok vezetői. A cél, hogy az Európai Parlament keddi alakuló üléséig megállapodás szülessen. Német sajtóértesülések szerint pénteken abban állapodtak meg a legnagyobb tagállamok vezetői, hogy nem Manfred Weber néppárti jelölt lesz az Európai Bizottság következő elnöke, amit a csúcsjelölti rendszert támogató Angela Merkel német kancellár is elfogadott. A V4 országok pénteki prágai találkozójukon abban állapodtak meg, csak a Közép-Európa problémáit megértő jelölteket tudnak elfogadni.

A szabadkereskedelem megteremtése mellett és a terrorizmus internetes terjesztése ellen foglaltak állást a G20 országcsoport csúcstalálkozójának résztvevői. A világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport országainak vezetői kétnapos csúcstalálkozójuk után kiadott zárónyilatkozatukban megerősítették, hogy támogatják a Kereskedelmi Világszervezet reformját.

Nem emeli a kínai importáruk vámját Washington, amíg zajlanak az újrakezdett kereskedelmi tárgyalások a felek között - közölte az amerikai elnök. Donald Trump elmondta: onnan folytatják a megbeszéléseket Kínával, ahol korábban abbahagyták. Peking pedig megígérte, hogy több amerikai mezőgazdasági terméket vásárol. Az amerikai elnök a G20 csoport oszakai csúcstalálkozóján egyezett meg Hszi Csin-ping kínai államfővel a kereskedelmi tárgyalások újraindításáról.

Illetékmentessé tenné a babaváró hitellel és a nagycsaládosok gépkocsi támogatásával kapcsolatos hivatali eljárásokat a kormány, erről pénteken nyújtottak be törvénymódosító javaslatot. Hétfőtől a családvédelmi akcióterv négy új eleme indul, a babaváró támogatás mellett a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, a családi otthonteremtési kedvezményhez kapcsolódó kedvezményes hitel és a jelzáloghitelek egy részének elengedése.

Magyarország rendőrei képesek garantálni a biztonságot, védik az életet és a vagyont - mondta a miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának tisztavatóján. Orbán Viktor a Budai Várban tartott ünnepségen kiemelte: a rendőrség képes volt 10 év alatt a bűncselekmények számát a felére csökkenteni. Úgy vélte: ha a rendőrök elkötelezetten végzik szolgálatukat, akkor Magyarország továbbra is Európa egyik legbiztonságosabb országa lesz.

Csaknem 10 ezren vettek részt az idei Balaton-átúszáson. Az esemény történetében az úszók így összesen már több mint egymillió kilométert tettek meg. A kedvező időjárásnak köszönhetően az első kiírt időpontban meg tudták tartani a rendezvényt, ez volt az egyik legnépesebb Balaton-átúszás. A résztvevők az északi partról, Révfülöpről vágtak neki az 5,2 kilométeres távnak. Az eseményen több mint ezer magyarországi település képviseltette magát, emellett 36 országból érkeztek még indulók.

Huszonkilenc versenyzőből álló csapatot hagyott jóvá a júliusi, dél-koreai vizes világbajnokságra a Magyar Úszó Szövetség elnökségi ülésén. A kvangdzsui vébén medencében 15 férfi és 9 női versenyző indul, míg a nyíltvízi számokban 3 férfi és 3 női úszó alkotja a csapatot. A férfiaknál Cseh László, míg a nőknél Hosszú Katinka indul a legtöbb számban. A nyíltvízi úszóknál Rasovszky Kristóf és Olasz Anna mindhárom egyéni távon elindul.

Erdőtüzek pusztítanak Dél-Franciaországban, ahol előző nap több településen is 45 Celsius-fokos hőmérsékletet mértek. Gard régiójában mintegy 600 hektárt borítottak el a lángok, számos épület és jármű megrongálódott. Francia sajtójelentések szerint őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint szándékosan okozhatta a tüzet az egyik Gard régióbeli faluban. Várhatóan Párizsban is megdől az idei melegrekord.

Súlyos árvizek pusztítanak az oroszországi Irkutszk területén az Irkutszki területen, az eddigi jelentések szerint öten meghaltak. A rendkívüli helyzetek minisztériumának összesítése szerint több mint 350-en megsérültek. Víz alá került négyezernél több lakóház, illetve 41 szociális intézmény is

Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Társasági adó: amikor a kevesebb pont, hogy több

Társasági adó: amikor a kevesebb pont, hogy több

A vállalkozásfejlesztési szakpolitika alapvető célja, hogy a kkv-k számára kiszámítható és stabil működési keretrendszer álljon rendelkezésre. Ennek mentén időről időre fellángol a vita az adórendszert illetően is. Elég hatékony-e, megfelelően ösztönzi-e a gazdasági szereplőket, támogatja-e a növekedést? Segíti-e a társadalmi igazságosság érvényre jutását? Szükség van-e a hangsúlyok eltolására? Ez egy természetes folyamat és szükség is van rá, hiszen a gazdaság szerkezete változik, a gazdasági szereplők viselkedése sem állandó, így előfordulhat, hogy ami a múltban működött, ma már nem elég hatékony és vice versa. A vállalkozásbarát adózási környezet teremti meg azt az alapot, amelyre a vállalkozásfejlesztési szakpolitika célzott eszközei rá tudnak épülni: a támogatások, kedvezményes programok és fejlesztési ösztönzők így nem helyettesítik, hanem tovább erősítik az adórendszer vállalkozásbarát hatását, és elősegítik, hogy a vállalkozások a rendelkezésre álló lehetőségeket növekedéssé, innovációvá és tartós versenyképességgé alakítsák. Magyarországon a viták központjába igen gyakran a társasági adó kerül. A kritikák sok esetben a 9 százalékos kulcsot célozzák, a legjellemzőbb bírálat, hogy az alacsony adókulcsnak köszönhetően a vállalatok nem veszik ki eléggé szerepüket a közteherviselésből. Érdemes ezért körbejárni a társasági adó mértékét, megvizsgálva az a vállalkozásfejlesztéssel, növekedéssel való kapcsolatát, az alacsony adókörnyezet jelentette előnyöket, amelyek talán nem mindig szembetűnők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×