Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Megnyugodhatnak a piacok: büntetővámok helyett tárgyalások lesznek

Az Egyesült Államok és Kína újraindítja a kereskedelmi tárgyalásokat - állapodott meg Oszakában a két elnök.

A kereskedelmi tárgyalások újraindításáról egyezett meg az Egyesült Államok és Kína a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport oszakai csúcstalálkozóján szombaton. A Hszinhua kínai állami hírügynökség beszámolója szerint Washington ígéretet tett rá, hogy nem vet ki újabb vámokat a kínai termékekre - tette hozzá a Hszinhua.

Az értesülést Donald Trump amerikai elnök is megerősítette, és azt mondta: kiválóan sikerült találkozón vett részt Hszi Csin-ping kínai államfővel.

Történelmi jelentőségű lenne, ha tisztességes kereskedelmi egyezményt tudnánk kötni

- tette hozzá.

Hszi eközben azt hangsúlyozta, hogy bármiként alakultak is az amerikai-kínai kapcsolatok az elmúlt negyven évben, "egy dolog változatlan maradt: Kína és az Egyesült Államok is hasznot húz az együttműködésből, és veszít a konfrontációval".

"Az együttműködés és a párbeszéd jobb, mint a súrlódás és összeütközés" - szögezte le a kínai vezető a nyolcvanperces megbeszélésen.

Nem lesz vámemelés

Donald Trump amerikai elnök szombaton Oszakában megerősítette, hogy nem emeli a kínai importáruk vámját, amíg zajlanak az újrakezdett kereskedelmi tárgyalások a felek között.

Trump szerint onnan folytatják a megbeszéléseket, ahol korábban abbahagyták. Hozzátette: Kína megígérte, hogy több amerikai mezőgazdasági terméket vásárol.

Kína és az Egyesült Államok viszonya megromlott az elmúlt évben a kettejük között dúló elkeseredett kereskedelmi háború miatt, amely sokat ártott mindkét ország gazdasági növekedésének, és fokozta a világpiac bizonytalanságát. Trump az amerikai-kínai kereskedelmi mérleg egyenlőtlenségeit kifogásolva jelentős vámokat vetett ki a Kínából érkező importcikkek csaknem felére, és erre Peking ellenvámokkal válaszolt. A felek kereskedelmi tárgyalásokon próbálták rendezni nézeteltéréseiket, amelyek azonban zátonyra futottak. Az amerikai elnök a tárgyalások megrekedése után májusban kilátásba helyezte, hogy a maradék 325 milliárd dollárnyi kínai árut is büntetővámokkal sújtja.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×