Infostart.hu
eur:
368.36
usd:
317.8
bux:
148622.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Az Arany Pálma, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál fodíja 2021. július 5-én. A 74. cannes-i filmes seregszemlét július 6. és 17. között rendezik.
Nyitókép: MTI/AP/Invision/Vianney Le Caer

Jelentős magyar részvétellel kezdődik kedden a cannes-i fesztivál

A filmes világ idei legjelentősebb eseményének ígérkezik a koronavírus-járvány miatt szigorú óvintézkedések mellett kedden kezdődő 74. cannes-i filmfesztivál, amelynek hivatalos programjában négy magyar alkotást is bemutatnak.

A pandémia miatt tavaly elmaradt, idén pedig két hónappal elhalasztott seregszemle az első olyan nagy nemzetközi kulturális esemény, amelyet hagyományos módon, az alkotók és a szakmai közönség személyes részvételével rendeznek meg.

Franciaországban június 30-án minden járványügyi korlátozást feloldottak, nincs kijárási tilalom és a mozik 100 százalékos kihasználtság mellett működhetnek, de a fesztivál területére csak a koronavírussal szembeni védettséget igazoló dokumentum (oltási igazolás vagy a helyben ingyen elérhető, 48 óránál nem régebbi negatív teszt) felmutatásával lehet belépni, és a maszkviselés is kötelező.

"A járványt még nem győztük le, az óvatosság marad érvényben. A vörös szőnyeg tetején általában megöleljük egymást, idén viszont nem lesz ölelgetés. De ugyanolyan meleg szívvel fogadunk mindenkit" - mondta Thierry Frémaux fesztiváligazgató egy interjúban.

Négy magyar filmet is vetítenek

A fesztiválra benevezett több mint kétezer film közül nyolcvan kapott meghívást a hivatalos programba, köztük négy magyar alkotás.

Enyedi Ildikó A feleségem története című legújabb játékfilmje az Arany Pálmáért versenyezhet, míg Rudolf Olivér FONICA M-120 című diplomafilmjét a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programjába válogatták be. Mindkét alkotást július 14-én mutatják be.

Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét a Cannes-i bemutató elnevezésű új programban július 11-én vetítik, itt a fesztiválra rendszeresen visszatérő, már elismert alkotók innovatív munkáinak adnak helyet. A restaurált filmklasszikusok, a Cannes Classics programba ezúttal Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmje kapott meghívást, amelyet július 12-én láthat a fesztiválközönség.

Cannes, 2021. július 5.
A Fesztiválpalota a 74. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál megnyitása előtti napon, 2021. július 5-én.
MTI/AP/Vadim Ghirda
A Fesztiválpalota a 74. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál megnyitása előtti napon, 2021. július 5-én. MTI/AP/Vadim Ghirda

A versenyprogramban Enyedi Ildikó filmje mellett 23 alkotás versenyezhet a fődíjért, köztük a korábban már Arany Pálmát elnyerő Apicsatpong Viraszethakul thaiföldi rendező angolul forgatott, Memoria című alkotása Tilda Swintonnal és Jeanne Balibarral a főszerepben, az olasz Nanni Moretti Tre Piani című filmje, valamint olyan ismert rendezőknek, mint a francia Jacques Audiard-nak a párizsi vietnámi közösségben játszódó, Les Olympiades című drámája, vagy az Oscar-díjas Spotlight - Egy nyomozás részletei című film rendezőjének, az amerikai Tom McCarthynak Marseille-ben forgatott filmje (Stillwater) Matt Damonnal a főszerepben. Versenyben lesz a szintén amerikai Sean Penn (Flag day) és Wes Anderson (The French Dispatch), a holland Paul Verhoeven (Benedetta) és a francia Leos Carax (Annette) legújabb filmje is. Ez utóbbi díszbemutatójával veszi kezdetét a fesztivál kedd este, az Oscar-díjas Marion Cotillard-ral és Adam Driverrel a főszerepben.

A versenyben a vendéglátó franciák hét alkotással képviseltetik magukat, ezek közül hármat nő rendezett, és először kapott meghívást bangladesi és haiti film. Iránt ismételten Aszgar Farhadi fogja képviselni (Egy hős), és a szervezők azt remélik, hogy a tavaly feltételes szabadságvesztésre ítélt Kirill Szerebrennyikov orosz

rendező a továbbra is érvényben lévő külföldre utazási tilalom ellenére eljöhet új filmje (Petrov's flu) cannes-i premierjére.

A Spike Lee amerikai filmrendező által vezetett kilenctagú, női többségű nemzetközi zsűri a július 17-i záró gálán adja át a díjakat.

A fesztiváligazgató szerint a benevezett filmek közül viszonylag kevés foglalkozik a járványhelyzet okozta bezártság, veszteség és újrakezdés kérdéseivel, a válogatásban helyet kapó alkotások középpontjában elsősorban a kortárs társadalmi és identitáskeresési kérdések állnak.

A fesztivál idén először külön programot szentel az éghajlatváltozás és a környezetvédelem problémájával foglalkozó alkotásoknak, a téma ugyanis egyre meghatározóbb a kortárs filmművészetben, a francia Louis Garrel például egy "klímakomédiával" érkezik.

A vörös szőnyegre várják a franciák világsztárját, Léa Seydoux-t, aki A feleségem történetének főszerepén kívül egy amerikai és két francia filmben is játszik. Sophie Marceau egy eutanáziáról szóló francia versenyfilmnek, Francois Ozon alkotásának (Tout s'est bien passé) főszereplőjeként érkezik.

A szervezők azonban mindenekelőtt Catherine Deneuve visszatérését emelik ki alig másfél évvel ezelőtti érkatasztrófája után, amelyet Emmanuelle Bercot színésznő-rendező De son vivant című filmjének forgatásán szenvedett el. A haldokló fiát (Benoit Magimel) ápoló, Catherine Deneuve által alakított anya történetét versenyen kívül mutatja be a fesztivál.

Életművének elismeréséül idén két filmes, Marco Bellocchio olasz rendező és Jodie Foster amerikai színésznő, producer részesül Arany Pálma-díjban.

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×