eur:
394.07
usd:
365.02
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Animatiqua/Fortepan

Életre kelnek Budapest eltűnt épületei – videó, képek

Ha mindig érdekelte, hogy milyen volt a II. világháború előtti Budapest, ha sétált volna az egykori Kálvin téren, vagy betért volna a Blaha Lujza téri Nemzeti Színházba, akkor most egy különleges film segítségével megteheti.

Egy kreatív stúdió keltette életre Budapest eltűnt épületeit, melyek most nemcsak fotókként bukkannak fel, hanem a képek filmmé változtak.

A különleges animációs sorozat első részében – többek között – látható a régi Nemzeti Színház teljes pompájában, akárcsak a pesti alsó rakparton a Hungária Nagyszálló, az első, avagy régi Erzsébet híd, a Döbrentei téri Szent Demeter Templom, a Kálvin tér vagy épp a Lloyd-palota, amely a főváros legszebb klasszicista stílusú palotája volt.

Animatiqua/Fortepan
Forrás: Animatiqua/Fortepan

De megmozdul a Dísz tér és a Szent György tér közötti területen lévő, 1879–82 között épült Honvédelmi Minisztérium épülete is – olvasható az Animatiqua stúdió kisfilmsorozatának sajtóközleményében. Kallina Mór terveinek leghangsúlyosabb eleme az óriási méretű, téglalapra szerkesztett kupola volt, melynek két oldalán állt Szász Gyula, a Háború és Béke allegorikus szobra. A II. világháborúban súlyos károkat szenvedő épületegyüttest 1949-ben rommá nyilvánították, elbontották, s csupán a Honvéd Főparancsnokság épületét tartották meg az első emelet magasságáig.

A sorozat egyediségét az adja, hogy ezekről a helyekről most először mozdulnak meg a fotók.

Az Animatiqua stúdió szerint a film legnagyobb különlegességét az a paradox hatás adja, amikor a néző azt érzékeli, hogy mozog a Duna a régi Erzsébet híd alatt, hogy a felhők hol lassabban, hol gyorsabban szállnak, csobog a szökőkút, felbukkan egy kismadár, egy autó vagy épp a Dunán egy hajó. Így egy teljesen más világba csöppen a néző, mintha csak egy álló képet nézne, ráadásul egy olyan korszakba, ahol a legtöbben még nem is éltünk.

Animatiqua/Fortepan
Forrás: Animatiqua/Fortepan

Az ötlet a stúdió alapítójától származik. „Több, mint 15 éve élek Budapesten, és azóta elvarázsolnak az épületek… Nyitott szemmel jártam a várost és feltűnt, hogy vannak szép, na meg kevésbé szép épületek. Azt is tudtam, hogy a II. világháború után alaposan megváltozott a városkép, elkezdtem utána olvasni, és közben megelevenedtek előttem a gyönyörű paloták, terek” – mesélte Kondacs András.

Az animációsfilm-rendezőnek ekkor jött az ötlet, hogy egy olyan filmet készítsen, ahol meg tudja mutatni, hogy milyen értékes épületek álltak egykor a ma jól ismert utcákon, tereken. Az első részben olyan területekeket választottak ki, amelyeket mindenki jól ismer. Iyen a Kálvin tér, a Deák Ferenc tér vagy épp a Duna-korzó. Az ötletgazda nem titkolt célja, hogy a kisfilmekkel az érzelmekre is hatni szeretne.

„A technológia, amivel ez a film készült Magyarországon nem megszokott, általában a hollywoodi filmeknél vannak ilyen trükkök. Egy videóból bármikor tudunk állóképet csinálni, de fordítva ez nem igaz. Egy fényképből videót csinálni már egy komolyabb technikai tudást igényel” – magyarázta Kondacs András, aki úgy véli inkább a művészi keresgélés volt hosszadalmas, a gyártási fázis már könnyen ment a csapat számára.

A filmek forrásához a Fortepan képeit használták fel, mivel őket találták a legmegbízhatóbb és leghitelesebb forrásnak.

Animatiqua/Fortepan
Forrás: Animatiqua/Fortepan

Bár az első film még csak most készült el, a sorozat következő részéről elárulta a terveket: „A második rész amolyan detektívregényszerű lesz. Mind zenében, mind dramaturgiájában a detektíves filmek hangulatát fogja megidézni, és lehet majd nyomozni, hogy mi, miért és hogyan tűnt el.

A mi célunk nemcsak az, hogy szórakoztassunk, hanem, hogy értéket és tudást adjunk”

– tette hozzá a rendező.

„Ez egy sorozat része lesz. Dupla trilógiában gondolkozunk, azaz 2x3 részben, mert nemcsak az eltűnt épületeket, hanem az épületrészletek – kupolák, lépcsőházak, teraszok – is csodálatosak. Elsőre olyan épületeket vettünk alapul, amik talán a legfájóbbak az embereknek” – mondta a rendező.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×