Infostart.hu
eur:
354.16
usd:
309.76
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó
Nyitókép: gulag.neb.hu

Rendhagyó főhajtás a magyar történelem legsötétebb korszakának áldozatai előtt

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) Magyar gulág – Táborvilág Magyarországon 1945–1953 címmel indított honlapot.

A tematikus oldal egyfajta tisztelgés a hetven éve létesített recski kényszermunkatábor, valamint a kelet-magyarországi munkatáborok, az úgynevezett tizenkét hortobágyi zárt táborok áldozatainak emléke előtt. Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja emlékeztetett, sokáig nem igazán eshetett erről szó, de az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) akciói bírósági ítélet nélkül zajlottak, és elsőként személyeket, később, 1950 és 1953 között családokat, családrészeket hurcoltak el lakhelyükről, illetve 1951-ben az osztályellenségnek titulált, nem kívánatos elemeket Budapestről kitelepítették.

A Magyar gulág honlap részletes betekintést nyújt az említett korszakba. A látogató az Internálás, zárt táborok, kitelepítés főmenüpontba belépve egy történelmi kereteket felvázoló idővonalat lát, amelynek segítségével a kommunista diktatúra kiépítésének és megszilárdulásának folyamatát tanulmányozhatja 1944 decemberétől egészen a rendszer 1956-ban bekövetkezett válságáig. Minden fontosabb politikai eseményről találni információt képekkel, videókkal. Vannak visszaemlékezések, kifejezetten fiataloknak szóló szituációs feladatokkal, hogy vajon mit tettek volna, ha letartóztatták és kihallgatták volna őket.

Tanulmányi verseny

Ezzel párhuzamosan a Nemzeti Emlékezet Bizottsága országos tanulmányi versenyt is hirdet Magyar gulág 1945–1953 címmel azért, hogy megismertesse a középiskolás diákokkal a második világháború után berendezkedő kommunista diktatúra törvényeket felülíró, erőszakos hatalomgyakorlási módszereit, így az internálások, kitelepítések és kényszermunkatáborok történetét.

A vetélkedőn, amely háromfordulós lesz, 2-4 főből álló csapatok indulhatnak. A döntőbe a legjobb tíz csapatot várják, és ha a vírushelyzet is engedi, a megméretés már szóban lesz. A részvétel díjmentes. A jelentkezésre a Magyar gulág honlap Tanulmányi verseny menüpontjában nyílik lehetőség, ahol további részletek is megtalálhatók.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×